Erős lesz a nyári szezon a kiskereskedelemben

2018.06.07. 17:31

Erős nyári szezonra számítunk a kiskereskedelemben – mondta a Magyar Időknek Vámos György. Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára rámutatott: több nagy áruházlánc külön készül a nyárra boltnyitással, -fejlesztéssel, illetve például az online kiszállítás kiterjesztésével a Balaton kedvelt részein, erre az egész évben, illetve már a tavalyi nyár során tapasztalt keresletnövekedés alapján fektetnek nagyobb hangsúlyt.

A főtitkár szerint elsősorban az élelmiszer-forgalomban lesz nyomon követhető a turizmus élénkülése nyáron, hiszen a nyaralók többet költenek és a hétköznapokétól eltérő vásárlási szokásokkal rendelkeznek. Természetesen az idényjellegű árucikkek, így a strandtermékek, játékok, a szezonális ruházati cikkek, a nyaraláshoz szükséges kiegészítők, illetve a kerti és sporteszközök eladása megnő a nyári időszakban. Vámos György arra is figyelmeztetett, hogy

hamarosan kezdődik a futball-világbajnokság, ami például a műszaki cikkek eladásait élénkíti.

Sok mást is megveszünk a nyaralásunk során a hétköznapokhoz képestForrás: Origo

Mint a szakember elmondta, a világszintű sportversenyek előtt mindig megugrik a televíziók, szórakoztatóelektronikai termékek, okoseszközök eladása az átlagoshoz képest, amikor pedig zajlanak a tévéközvetítések, akkor jóval több fogy az alkoholos italokból, üdítőkből, illetve például a rágcsálnivalókból.

A magyar kiskereskedelmi forgalom idei első négy hónapjában 6,9 százalékkal nőtt a piac, ezen belül az élelmiszerforgalom 4,6, az iparcikkek eladása 9,4 százalékkal emelkedett, az üzemanyagfogyasztás pedig 7,9 százalékkal volt több, mint a múlt év azonos időszakában.

Vámos György az év további részében is dinamikus bővülést vár a kiskereskedelemben,de a növekedés mértéke lassulhat, hiszen az már tavaly is elég magas volt.

A teljes cikk itt olvasható el.

Vámos Györgykiskereskedelemlabdarúgó-világbajnokság