Több húst eszünk, mint amennyit a hazai húsipar ki tud szolgálni

2019.01.15. 13:16

Néhány éve még kilátástalannak tűnt a hazai húsipar helyzete, azonban mostanra megerősödött az ágazat és ismét eredményes, a vállalkozások fejlesztenek, beruháznak. A hazai húsipar azonban még mindig magán viseli a nehéz évek nyomát, így a magyar állattenyésztés még mindig nem tud elegendő élelmiszert termelni a gyártók számára, ráadásul zavaró mértékű a munkaerőhiány is.

Gyulán ismét stabil alapokon áll a húsipar, a korábbi válságos időket követően immár profitot és egyre növekvő árbevételt könyvelhet el évről évre a húskombinát – mondták újságíróknak vállalatvezetők a Magyar Termék Nonprofit Kft. által szervezett bemutatón a Gyulahús üzemében az Agrofórum.hu tudósítása szerint.

Az üzemet 2012-ben felszámolták, de a Gyulai márka megmentésére a város létrehozta a Gyulahús Kft.-t, a kormány 1,8 milliárd forintos támogatásából megvásárolta az üzemet, a berendezéseket, valamint a márkát, majd az új cég keretei között újra felfuttatta a termelést.

A vállalat 2013-as 27 milliós adózott eredményéhez képest 2017-ben már 274 milliót könyvelhetett el, 2018-ban pedig túlteljesítette az előző évi profitját. A cég 320-330 dolgozót foglalkoztat. A felszámolásból megmentett gyár hat év alatt több mint ötven százalékkal tudta növelni az árbevételét. A forgalom nagyobb részét adó belföldi értékesítés a piaci átlag fölött nőtt.

A Gyulai Húskombinát sikeresen kijött a válságból az elmúlt két években

Mivel Békés megye komoly élelmiszeripari központja az országnak – a Gyulahús mellett itt működik a Gallicoop, itt gyártják a csabai kolbászt, a szarvasi mozzarellát, és a Bonduelle-nek is található itt üzeme –, arra is bőven akad példa, hogy az egyre értékesebbé váló munkaerőt egymástól igyekeznek elcsábítani a cégek. Komoly problémát jelent a nyugállományba vonulók szakértelmének a pótlása is.

A hagyományos eljárásokon alapuló termelés esetében korlátozott a lehetősége annak, hogy az élőmunkaerőt gépesítsék.

Ma is létező probléma, hogy a magyar állattenyésztés nem tudja ellátni a húsipari igényeket, így a cég is kénytelen Németországból, illetve Spanyolországból húst vásárolni, ahogyan a fűszereket is sokszor importból oldják meg.

A teljes cikk az Agrofórum.hu oldalán olvasható el.

Ha tetszett a cikk, kattints a Tetszik gombra, és többé nem maradsz le a friss híreinkről!