A kisebb cégeket is sújtja a transzferárdokumentáció

2017.09.20. 13:25

A legfrissebb NGM-tervezet értelmében a jelenlegi transzferár-nyilvántartási formát egy jóval komplexebb és bonyolultabb verzió váltaná fel a kapcsolt vállalkozások esetében, amely már nemcsak a nagyvállalatokat, hanem a kis-és középvállalkozásokat is érinti, jelentős adminisztrációs terhet rakva ezzel rájuk, hívta fel a figyelmet a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Crowe FST.

A minisztérium legfrissebb, a szokásos piaci ár meghatározására vonatkozó nyilvántartási kötelezettséggel kapcsolatos tervezetének egyik legfontosabb újdonsága, hogy a kapcsolt vállalkozásokra vonatkozóan az új rendeletből hiányzik a passzus, amely szerint a kis - és középvállalkozásokat nem terheli nyilvántartási kötelezettség.

Fontos, hogy 2016 óta már az ügyvezetői egyezőség is kapcsolt viszonyt eredményez egy vállalkozás esetében. A módosítás miatt rendkívül súlyos adminisztrációs terhekre számíthatnak a kis - és középvállalkozások, ráadásul a legtöbb érintett céget váratlanul érheti a törvényi módosítás - mondta Békési Orsolya, a Crowe FST transzferár tanácsadási területének igazgatója.

A súlyos bírságok elkerülése érdekében a vállalkozásoknak mindenképpen olyan szakemberek és tanácsadók segítségét érdemes igénybe venniük, akik megfelelő tapasztalattal rendelkeznek a transzferárazásra vonatkozó dokumentációval kapcsolatban. A másik lényeges módosítás, hogy a mostani transzferár nyilvántartási formákat új váltaná fel, amely egy fődokumentumból és egy helyi dokumentumból áll. Ez a verzió a korábbiakhoz képest jóval összetettebb, mivel több információt tartalmaz az érintett cégről, illetve a cégcsoportról – tette hozzá.

Sok papírmunkára kell számítani

Forrás: PhotoAlto/Laurence Mouton

Amennyiben a felek szóbeli szerződést kötöttek egymással, annak a részletes tartalmát is le kell írni ezentúl, vagyis az ilyen típusú szerződésekre is nagyobb figyelem irányulhat.

Egyes ügyletek árazásának tervezésekor is érdemes szakemberhez fordulnia az adózónak, mivel a választott módszerhez igazodóan részletesebb nyilvántartás vezetésre lesz kötelezve.

A tervezetben ugyanakkor jelentős könnyítést jelent, hogy amennyiben nincs jelentősebb változás a cég életében, akkor az érintett cégnek az összehasonlíthatóként kiválasztott vállalkozásokra vonatkozóan készített adatbázis-szűrését elég lesz háromévente, míg a pénzügyi adatokat évente frissíteni.

kkvbírságtranszferár