Magyar startupokat is vár a Google újraindított, régiós programja

2018.02.12. 17:03

Újraindul a Google Campus Residency programja. A program keretében a keresőóriás eddig 14 millió euró támogatást nyújtott a kelet-közép-európai startupoknak. A program folytatódik, amelyre növekvő fázisban lévő régiós startupok jelentkezését várják. A startupok 2018 február 25-ig jelentkezhetnek a programra. Megéri, mert a Google közlése szerint az első kör végzett vállalkozásainak átlagos árbevétele 137 százalékkal, finanszírozási forrásaik 44 százalékkal, az általuk teremtett munkahelyek száma pedig 28 százalékkal nőtt.

A varsói Google Campus 2015 novembere óta biztosít támogatást a közép-kelet-európai startup-közösség számára, mely a régió igazi olvasztótégelyévé vált. Varsó Praga kerületében található Google Campuson a vállalkozások kapcsolatokat építhetnek ki, valamint kidolgozhatják üzleti ötleteiket és részt vehetnek azok megvalósítását segítő projektekben.

A Campus Residency Program első körében 10 fiatal vállalkozás végezte el a kurzust. Ezek a vállalkozások lehetőséget kaptak arra, hogy szakértői segítséget vegyenek igénybe üzleti modelljük fejlesztéséhez, melyhez nemcsak a varsói Campus irodáit használhatták ingyenesen 6 hónapon át, hanem rendszeres képzéseken is részt vehettek a Google szakértőinek mentorálásával. Ezen felül közvetlen elérést kaptak a Google for Entrepreneurs globális vállalkozói hálózathoz, amely partnerein keresztül 55 helyen biztosít co-working irodákat világszerte.

A Google Campus Residency Programja 6 hónapig segíti a startupokat . megéri csatlakozniForrás: Getty Images/David Paul Morris

A Campus Residency program első körének célja az volt, hogy azonosítsa azokat a kihívásokat, amellyel a résztvevőknek szembe kell nézniük annak érdekében, hogy kiléphessenek a globális fejlesztés színterére.

A Campus Residency program második körére 2018 február 8-25 között lehet jelentkezni a campus.co/wawresidency oldalon. A program elsősorban a közép-kelet-európai régió növekvő fázisban lévő startupjainak szól, így Magyarországról is lehet rá jelentkezni.

startupGoogleGoogle Campus Residency program