75 ezer forintra emelkedhetne a kata

2018.07.12. 18:51

2019-ben még biztosan nem változik a kisadózó vállalkozások tételes adója (kata), de idővel szükség lesz a kata szerint adózók nyugdíjának kiszámításakor figyelembe vett összeg emelésére, ezzel együtt pedig a tételes adó növelésére. Az adóemelés oka, hogy a minimálbér évek óta ütemesen emelkedik, és ettől nagyon elszakadt a kata esetében az ellátások alapjául figyelembe vett összeg.

Az mfor számításai szerint – amelyek Parragh László nyilatkozataira, valamint a hatályos jogszabályokban foglaltakra épülnek –

a főállású kata-vállalkozók jelenleg havi 50 ezer forintos adóját 73-75 ezer forintra kellene emelni ahhoz, hogy az MKIK elnöke által említett feltételeknek megfeleljen a kisadózó vállalkozások szabályozása. A havi 50 ezer forint adó esetében jelenleg 94 400 forint az ellátások számításának alapja a törvény szerint.

Parragh László a vállalkozók hosszú távú érdekében támogatná a kata 50 százalékos emelésétFotó: Polyák Attila - Origo

Tehát ahhoz, hogy a kata szerint adózók ellátásának alapja felzárkózzon a minimálbéresek idei 136 ezres bruttójához, 46 százalékkal kellene az előbbit megemelni. Ha ugyanezt a számítást elvégezzük az adók esetében, akkor azt kapjuk, hogy 73 ezer forint kata mellett járhatna ugyanakkora ellátási alap, mint a minimálbéreseknél. Amit a könnyebb kezelhetőség kedvéért 75 ezer forintban is meg lehetne állapítani.

Parragh László egyetértett ezzel a levezetéssel, és a kata új adómértékével is. De ez a mérték az idei minimálbérhez igazodik, így jövőre ennél is magasabb lesz a különbség. Az adóemelés elfogadtatása nagyon nehezen menne a vállalkozók körében, ráadásul az iparkamara elnöke a vállalkozók érdekeit képviseli, de ez hosszú távon a vállalkozók érdekét szolgálja, hiszen egyszer minden vállalkozó nyugdíjba megy.

A hatályos jogszabályok alapján lehetőség van 75 ezer forint tételes adó megfizetésére is, pont a magasabb nyugdíj érdekében, de ezzel nagyon kevesen élnek a mintegy 250 ezer katás vállalkozó közül.

A teljes interjú az Mfor.hu-n olvasható el.

Parragh Lászlóadóemeléskata