Fontos változásokat hoz majd a cégek életében az ATAD

2018.09.20. 20:46

Számos, a hazai vállalkozásokat is jelentős mértékben érintő módosítást tartalmaz az eddigi gyakorlathoz képest az Európai Bizottság által elfogadott Adókikerülés Elleni Direktíva (ATAD). Várhatóan a legjelentősebb változást a kamatlevonhatósági szabályok módosulása okozza, az új alapokra helyezett szabályozást ez év végéig kell átültetniük a tagországoknak a nemzeti jogba. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy ahol elmaradt a körültekintő felkészülés és a széleskörű társadalmi egyeztetés, ott komoly bizonytalansággal járt az új szabályozás bevezetése.

Az Európai Bizottság által 2016-ban kidolgozott Adókikerülés Elleni Direktíva („ATAD" vagy „Direktíva") nemzeti jogba való átültetésének határideje idén december 31-én jár le.

A Direktíva számos, a hazai vállalatokat is jelentősen érintő módosítást tartalmaz, többek között a kamatlevonhatósági szabályok vonatkozásában is.Az ATAD által javasolt kamatlevonhatósági korlát az EBITDA-hoz, azaz az adók, valamint kamatként és értékcsökkenési leírásként elszámolt ráfordítások előtti eredményhez köti az adózási szempontból levonható kamat mértékét. Fontos kiemelni, hogy az ATAD a pénzügyi intézményeknek fizetett kamat kapcsán elszámolt ráfordítást is bevonja a korlátozások körébe.

Az ATAD a hazai vállalkozásokat is jelentős mértékben érintő módosításokat hoz a kamatelszámolási szabályokbaForrás: 123RF

Amennyiben az ATAD szabályait változatlan formában ültetik át a nemzeti jogba, a magyar társaságok 2019. január 1-től csak EBITDA-juk 30 százalékáig érvényesíthetik adózási szempontból az egyébként elszámolt kamatráfordításokat. Erre tekintettel az új szabályok egy merőben új megközelítést hoznak majd, és vélhetően számos gyakorlati kérdést fognak felvetni a hatálybalépést követő időszakban.

A mentességről és a nemzeti jogba átültetett EBITDA korláttal kapcsolatos eddigi európai tapasztalatokról az Adó.hu cikkében olvashatnak részletesebben.

Ha tetszett a cikk, kattints a Tetszik gombra, és többé nem maradsz le a friss híreinkről!