Idén új hitelprogram indulhat az agrárvállalkozások fejlesztésére

2019.01.25. 20:01

Az agrárminiszter azt mondta, hogy szükség van a kamattámogatású hitelezési programra, hiszen az Európai Unió mezőgazdasági fejlesztésre fordítható forrásai ebben a fejlesztési ciklusban már gazdára találtak. A mezőgazdaságban van beruházási szándék: az eddigi pályázatokon látható volt, hogy jóval többen adták be igényüket, mint ahányan nyerni tudtak. A közelmúltban 50 milliárd forintos kerettel új beruházási pályázatot is hirdetett a tárca az élelmiszer-feldolgozás és a borászati ágazat számára. Emellett továbbra is elérhető a mezőgazdasági üzemek energiahatékonyság-javítását célzó 35 milliárd forintos felhívás.

Új kamattámogatási hitelprogram indítását tervezi idén az agrártárca a mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalkozások fejlesztéseinek és beruházásainak segítésére - mondta Nagy István agrárminiszter szerdán a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban, az AGROmashEXPO és Agrárgépshow szakkiállításon.

A termelőknek 2018. évi kérelmeik után már tavaly 187 milliárd forint közvetlen támogatást fizettek ki előleg és részfizetés formájában, a következő hetekben, hónapokban pedig további 230 milliárd forint kifizetésével segítik finanszírozásukat és jövedelemtermelő képességük fokozását.

A mezőgazdasági technológia fejlődése rohamos tempóban halad, aki nem ruház be, az véglegesen lemarad. A versenyképesség növeléséhez beruházás szükséges, és el kell érni azt is, hogy a hozamnövekedés jövedelemnövekedéssel is járjon. A magyar agrártermelőknél jelenleg az egy hektáron megtermelt jövedelem az európai uniós gazdákétól elmarad, ezért is kellenek a technológiai beruházások.

A miniszter a szakkiállításon beszédében elmondta, hogy 2019 az építkezés évének tekinthető, a fejlődést a vidékfejlesztési program (vp) által már megítélt 620 milliárd forint beruházási támogatás ösztönzi. Ugyanakkor az ágazat versenyképességének javítása nemcsak a beruházásokon múlik, ezért készítették elő azt a törvénycsomagot, amelynek köszönhetően idén érdemben gyorsulhat az osztatlan közös földtulajdon felszámolása.

Törekednek a klímaváltozás okozta aszálykárok hatásainak csökkentésére, valamint az öntözéses gazdálkodás elterjesztésére és ösztönzésére. A kormány döntése szerint 2030-ig évente 17 milliárd forintnyi fejlesztési forrást biztosítanak a mezőgazdasági öntözést szolgáló állami főművek fejlesztésére. 2019 első félévében megkezdi működését a Nemzeti Öntözési Központ, emellett egyszerűsítik az öntözéses gazdálkodás kialakításával kapcsolatos eljárásokat, csökkentik az adminisztrációs terheket.

Új kamattámogatási hitelprogram indul a mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalkozások fejlesztéseinek és beruházásainak segítéséreForrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Fontos feladatként a Digitális Agrárstratégia (DAS) idei elfogadása is, elsőként a közigazgatási adatrendszerekben rejlő gazdaságfejlesztési potenciált tennék kihasználhatóvá. A digitális agrár-rezsicsökkentés célja egyrészt minél több állami adatbázis ingyenessé és elérhetővé tétele, másrészt az állam, illetve az unió felé kötelező adatszolgáltatások egyszerűsítése.

Mivel Magyarországon még nincs kiépült rendszere a mezőgazdasági vállalkozások generációváltásának, ezért a tárcánál megkezdték a generációváltás elősegítését célzó szakpolitikai program kidolgozását, amelyet több érdekképviseleti szerv bevonásával készítenek elő.

 

Ha tetszett a cikk, kattints a Tetszik gombra, és többé nem maradsz le a friss híreinkről!