vállalkozóstartuptalálkozó
!CIMKE

Idén Dél-Afrikába mentek a fiatal vállalkozók

2017.03.16. 15:20

Idén Dél-Afrikában, Johannesburgban rendezték a világ legnagyobb fiatal vállalkozói kongresszusát, a Global Entrepreneurship Congress-t, amelyen 171 ország vállalkozásfejlesztői, köztük a magyar Fiatal Vállalkozók Hete szervezői vettek részt.

A március 13-16-a között megrendezett esemény fókuszában a gazdasági utánpótlás-nevelés, valamint a fiatal vállalkozók nemzetközi lehetőségekhez és kapcsolatrendszerhez juttatása állt.

A találkozón Magyarországot Kovács Patrik képviselte, aki a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének (Fivosz), valamint Európa legmeghatározóbb, legnagyobb Európai Fiatal Vállalkozói Ernyőszervezetnek (JEUNE) is az elnöke - tájékoztattak. Kovács Patrik a közlemény szerint elmondta: Magyarországon is hatalmas problémát jelent a fiatal generáció alacsony vállalkozási kedve, a generációváltás kérdése.

Fiatal vállalkozók világtalálkozója volt Johanessburgban

Forrás: © Mauricio Jordan De Souza Coelho | Dreamstime.com

 

A Fivosz ezért fejleszt folyamatosan olyan szolgáltatásokat, amelyekkel segíteni tud a vállalkozás indításban, valamint az egyre növekvő nemzetközi lehetőségek kiaknázásában világszerte - tette hozzá. A Fivosz idén ősszel tizedik alkalommal rendezi meg a Fiatal Vállalkozók Hetét Magyarországon, amely során számos vidéki városban és Budapesten várják a fiatal vállalkozókat ingyenes előadásokkal, tematikus konferenciákkal.

Kövess minket a Facebookon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

97
hirdetés
96
hirdetés

Árfolyamok

A fenti értékek piaci indikációk!

EUR/HUF

USD/HUF

EUR/USD

USD/JPY

BUX

DAX

DOW

Heti csődlista

Heti felszámolási lista