A fiatalok esélye a digitális export

2017.11.10. 14:03

Magyarországon fejlődik a leggyorsabban a digitális gazdaság az Európai Unióban, a szektor nemzetgazdaságon belüli súlya erősebb az uniós átlagnál. A magyar össztermék közel 22 százalékát teszi ki a digitális gazdaság, amely 400 ezer embernek, a foglalkoztatottak 15 százalékának ad munkát, ezzel az unióban hazánk a harmadik helyet foglalja el Írország és Finnország mögött.

A digitális termékek nemzetközi megjelenésének támogatása céljából szervezett közös konferenciát Komáromban a Szlovákiai Magyar Fiatal Vállalkozók Szövetsége, a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (Fovosz), és a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH). A Digitális Export Konferencia legfőbb célja az volt, hogy megfelelő információval lássa el és támogassa azokat a fiatalokat, akik a digitális területen nyitnának a külpiacok felé.

A digitális export érdekes és új terület, amely nagy lehetőségeket tartogat minden résztvevő számára. A teltházas konferencia jól mutatta, hogy mekkora az érdeklődés a szlovák és a magyar fiatal vállalkozók részéről. A rendezvény ideje alatt nem csak diskurzus alakult ki, hanem üzleti kezdeményezések is születtek - mondta Kovács Patrik, a Fivosz elnöke.

A konferencia is megerősítette, hogy mennyire fontos a külpiacok felé is néznie a fiatal vállalkozóknak, hiszen az exporttevékenység többek között növeli a termelékenységet, hozzájárul új technológiák megismeréséhez és használatához, valamint erősíti a versenyképességet és növeli a bevételeket.

Illusztráció

Forrás: Microsoft

A vállalkozók helyben maradási hajlandósága a Felvidéken a legnagyobb, itt tervezik a legkevesebben, hogy máshol valósítják meg törekvéseiket, távlati céljaikat.

A Felvidéken is a fiatal vállalkozók lehetnek azok, akik a magyarok számára új munkahelyeket tudnak teremteni, és akik biztosítani tudják azt a fejlődést, amelyre a térségnek szüksége van - mondta Oláh Zsanett, a közel 50 országban jelenlévő, 22 közép-európai irodát működtető Magyar Nemzeti Kereskedőház vezérigazgatója.

A digitális export fontos szerepet kap majd a jövő hétfőn kezdődő Fiatal Vállalkozók Hetén is, amelyet 171 országban szerveznek meg egyszerre.

digitális exportfiatal vállalkozóFIVOSZ