Pörögnek a szociális szövetkezetek

2017.11.09. 10:41

A szociális szövetkezetek száma és árbevétele egyaránt nőtt 2016-ban, és a bővülés idén sem állt le – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból. A vállalkozási forma célja a hagyományos profitszerzésen felül a szövetkezeti tagok által kitűzött különböző közösségi igények (oktatási, kulturális, szociális, foglalkoztatási) kielégítése. Elsősorban a hátrányos helyzetű csoportok segítése és gazdasági aktivitásuk növelése áll a középpontban.

A cégadatokból kiderül, hogy 2015-ben 2539 működő szociális szövetkezet volt, 2016-ban számuk elérte a 2894 darabot, jelenleg pedig már 2951 ilyen szövetkezet működik az országban. Árbevételüket nézve 2015-höz képest mintegy 8,6 milliárd forinttal nőtt az ebben a formában működő vállalkozások forgalma és ezzel meghaladta a 22 milliárd forintot.

A magas összárbevétel egyik lehetséges oka, hogy a szociális szövetkezetek is bekerültek a gazdaságfejlesztési program pályázatainak kedvezményezetti körébe.

A Társadalmi célú vállalkozások ösztönzése című pályázat keretében a nonprofit gazdasági társaságok, egyesületek, alapítványok és egyházi szervezetek mellett most is részesülhetnek uniós támogatásban.

Illusztráció

Forrás: MTI/Balázs Attila

Jelenleg 196 nyertes projektet tart nyílván a pályázat kezelője 7,3 milliárd forint támogatási összeggel. Szintén pályázható a szociális szövetkezetek számára a GINOP Társadalmi célú vállalkozások ösztönzése című kiírás 15 milliárd forint keretösszeggel.

Ezek a források a következő évekre is biztosíthatják a megfelelő projekteket kidolgozó szövetkezetek működését.

A kedvező képet némileg árnyalja, hogy a cégfluktuációs index (CFI), amely az adott időszak alatt törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkéhez, mind 2015-ben, mind 2016-ban 20 százalék fölött volt, ami jelentősen nagyobb, mint az átlag. A jövő meghatározó kérdése, hogy az alapvetően tökeszegény hazai szociális szövetkezetek állami és uniós támogatási források nélkül képesek lesznek e működésüket a piacról biztosítani - mondja Hantos Zoltán, az Opten Kft projektmenedzsere.

pályázatszövetkezetOpten