Hat cég kapott kiválóság díjat

2017.12.04. 17:30

Családi értékrendjük, hosszú távú szemléletmódjuk és társadalmi felelősségvállalási tevékenységük elismerésére hat hazai cég kapott idén K&H családi vállalatok kiválósági díjat. 

A díjjal azokat a cégeket ismertük el, amelyek a hosszú távú stratégiai gondolkodás, a családi értékek vállalatvezetésbe történő beépítése és az aktív társadalmi felelősségvállalás terén példamutató gyakorlatot folytatnak – mondta el Ékes Ákos, a K&H családi vállalatok szakértője.

A családi cégek stabil magját képezik a nemzetközi és a magyar gazdaságnak egyaránt.

A családi vállalatok számára kiemelkedően fontos a környezetvédelem, a munkatársak folyamatos képzése, valamint a fiatal generáció edukálása az egészséges életmódra. Többeknél pedig már javában zajlik a szektor egyik legégetőbb kihívása, a generációváltás sikeres levezénylése. Utóbbi azért is kiemelkedően fontos témakör, mert a vállalatok felénél az elkövetkezendő 4-5 évben lesz esedékes az utódlás, miközben a cégek közel fele nem rendelkezik erre vonatkozó írásos tervvel.

IllusztrációForrás: Telekom

A pályázatok elbírálásánál a hattagú szakmai zsűri az adott kategóriában nyújtott kiemelkedő teljesítmény mellett a vállalat iparági jelentőségét, sikeres működését, a családi értékek továbbvitele iránti elkötelezettséget, valamint az egyedi ötletek, megoldások megvalósítását is értékelte.

Sikeres hosszú távú stratégia kategóriában díjat nyert a Ferzol Lemezmegmunkáló Kft. és a Naturtex Kft. Családi értékek a vállalatvezetésben és sikeres generációváltás kategóriában a Confector Mérnök Iroda Kft. és a Ratskó-Bau Építőipari és Fővállalkozási Kft. kapott elismerést. Elkötelezettség és felelősségvállalás a társadalom iránt kategóriában díjat kapott a Bio-Fungi Termelő és Kereskedelmi Kft. és a Hungerit Baromfifeldolgozó és Élelmiszeripari Zrt.

családi vállalkozás