Több nő kellene a startupokba

2018.06.12. 20:20

A női startupok több bevételt termelnek, miközben kisebb pénzügyi befektetésben részesülnek, mint a férfiak által alapított startupok – derül ki egy kutatásból.

A nők által alapított startupok minden egyes befektetett dollár után több mint kétszer akkora bevételt termelnek, mint azok, amelyeket férfiak alapítottak a Boston Consulting Group (BCG) és a MassChallenge legfrissebb kutatása szerint.

A kutatás szerint, amelynek címe Miért jobb nők által alapitott startupokra fogadni, a nők által alapított startupok lényegesen kisebb kockázati tőkebefektetéssel indulnak, de ennek ellenére befektetés-arányosan lényegesen nagyobb bevételt generálnak, mint a férfiak által alapított cégek.

A kutatás legfőbb megállapításai szerint:

  • A nők által alapított cégek átlagosan 935 ezer dolláros induló befektetést kaptak, míg a férfiak által alapított startupok több, mint kétszer ekkora összeget, 2,12 millió dollárt.
  • A finanszírozási különbség ellenére a női tulajdonú vállalatok az első öt év alatt átlagosan 730 ezer dollár bevételt termeltek, míg a férfiak által alapítottak csak 662 ezer dollárt.
  • A nők által alapított vállalkozások bevétele a befektetett összeg 78 százalékát tette ki, míg a férfiak által alapítottaknál ez az arány mindössze 31 százalékos volt.
  • A vizsgált 350 cég körében a felmérés szerint az öt éves vizsgálati időszakban 85 millió dollárral több bevétel keletkezhetett volna, ha a befektetők azonos összegű tőkét biztosítottak volna a nők által alapított cégeknek is.
Érdemes női tagokat is bevonni a startupokba, mert velük nagyobb eredményesség érhető elForrás: Shutterstock

Sok esetben még mindig nehéz a nőknek érvényesülni az üzleti életben, még a startupok világában is, ahol külön nehézséget jelent, hogy 10 kockázati tőke befektető közül 9 férfi

- nyilatkozta a kutatás kapcsán Melanie Seier Larsen, BCG partner Budapesten és Dél-Kelet Európában. „A tapasztalatok szerint a férfiak jobban megértik egymást, mint a nőket. A nők másképp prezentálnak, gyakran inkább a termékre fókuszálnak és kevésbé a pénzügyi megtérülésre a megbeszélés során. Ráadásul az ötleteik sok esetben a férfiak számára idegen, vagy nem kellően ismert üzletágakban valósulnának meg, mint például a szépség- és divatiparban vagy a gyermekekhez kapcsolódó területeken".

A kutatásban megkérdezettek szerint a befektetési döntéseknél a finanszírozók sok esetben fel sem tételezik, hogy az alapító nő ért a technológiai kérdésekhez, ezért amennyiben van, mindig a férfi társát kérdezik ilyen témákról. Ugyanakkor a nők konzervatívabban ítélik meg cégük kilátásait és így kevesebb pénzt is kérnek a potenciális befektetőktől, míg a férfiak általában felülbecslik a lehetőségeket, és így nagyobb befektetést kérnek és kapnak is a döntéshozóktól.

A startupokkal foglalkozó PitchbookData adatszolgáltató összeállítása szerint a kockázati tőke cégek 2016 óta a befektetések számát tekintve 4,4 százalékban, a befektetett összeg alapján pedig még ennél is kisebb arányban, mindössze 2 százalékban fektettek női alapítású cégekbe.

befektetésstartup