Így lehet egy ötletből vállalkozás, akár befektető nélkül is

2018.07.06. 11:02

Az ötlet megfogantatásától kezdve a vállalkozás beindításáig kevés időre volt szüksége Pári Istvánnak, aki Budapest első motoros taxiszolgáltatását hozta létre. Az elsőre nem feltétlenül üzletképesnek tűnő ötlet azonnal létjogosultságot nyer, ha a csúcsidőszak fővárosi dugóra gondolunk.

Pári István éppen azért kezdett motorozni, hogy időben beérjen a munkahelyére. Az, hogy a jármű hátsó ülését megoszthatná másokkal, netán fizető utasokat is szállíthatna rajtuk, az európai nagyvárosok példája alapján ötlött az eszébe. Londonban, Párizsban már működnek ilyen taxi moto vállalkozások. Persze esőben például nem előnyös a motorozás, de Pári István igyekezett az előnyöket megtartani a hátrányokat mérséklése mellett.

Szinte vonzza a dugó a motorosokat - az utasok is élhetnek ezzel az előnnyel az első ilyen vállalkozás segítségévelForrás: MTI/Beliczay László

Egyrészt keskeny motortípust választott, hogy könnyebben tudjon lavírozni a dugóban, másrészt a hátsó ülést a lehető legkényelmesebbre alakította ki háttámla és a masszív fém kapaszkodók segítségével, sőt a hátsó ülés mögötti tartón csomag elhelyezésére is van mód. Ezenkívül az utas is motorosruhát kap, így sisakot, kesztyűt, motorosdzsekit, de akár térdvédőt vagy esőkabátot is.

Az időpontfoglalás online megy, ahogy van kártyás fizetés is. A viteldíj a taxikéhoz hasonló, azonban a csúcsforgalomban magasabb a szorzó, a távolság pedig nem lineárisan, hanem zónák szerint változik.

A vállalkozás honlapja a Rideontime.eu.

A vállalkozásról további részletek a Magyaridők.hu cikkéből tudhatók meg.

Ha tetszett a cikk, kattints a Tetszik gombra, és többé nem maradsz le a friss híreinkről!