Öt új startup egy különleges inkubátorprogramban

2018.11.23. 07:42

Egyenként több mint 50 milliós állami és befektetői támogatásra pályáztak hazai startupok a tavaly meghirdetett ÖKO_16 pályázaton kiválasztott három inkubátornál. A Baconsult Inkubátor Program bemutatta a második pályázati szakaszban kiválasztott ötleteket. A most kiválasztott öttel együtt összesen tíz csapatot támogatnak.

Az ÖKO_16 program egyenként félmilliárd forint állami forrást juttatott három inkubátornak. Ehhez az inkubátorok további magántőkét is társítanak, így megközelítőleg a programban 700 millió forrás jut inkubátoronként a felkarolt ötletek megvalósítására. Emellett stratégiai tanácsadást, jogi és pénzügyi segítséget is kapnak a csapatok a következő maximum másfél évben.

A Baconsult nem csak a számok alapján döntött.

A 220 pályázatból olyan csapatokat kerestek, melyek alapítóit érdekesnek, tehetségesnek találták – állította Balog Péter angyalbefektető, a Baconsult egyik tulajdonosa. A most bemutatott ötletek között egyaránt van B2B piacra és a fogyasztói szegmensnek szánt szolgáltatás, termék.

Több mint 50 milliós állami és befektetői támogatást kapnak a felvételt nyert startupokForrás: Shutterstock

Az Árminimum.hu egy böngészőkiegészítő, amely összehasonlítja, hogy ugyanazt az ingatlant mennyiért hirdetik különböző ingatlanhirdetési felületeken. A DiabTrend applikáció a cukorbetegek életét segíti. A CodeBerry célja, hogy a világ legnagyobb anyanyelvi programozó iskolája legyen. The Worklife Company irodai masszázs-szolgáltatásból nőtte ki magát, a BIX (Bizalmi Index) létrehozásával pedig az alapító Gangel Péternek az volt a célja, hogy a B2B szegmensben is meghonosítsa a konzumer online piactereken (Booking.com, Airbnb, TripAdvisor, Vatera stb.) már alap vásárlói értékeléseket.

A témáról bővebben a Bitport.hu-n olvashatnak.

Ha tetszett a cikk, kattints a Tetszik gombra, és többé nem maradsz le a friss híreinkről!