pr-cikk

Ugródeszka kkv-knak

2017.03.09. 10:50

Ha ránézünk a különböző, gazdasági helyzetet vizsgáló felmérésekre, azt látjuk, hogy Magyarország nem teljesít túl jól az EU többi országához képest. Ahhoz, hogy fejlődni tudjunk, elengedhetetlen a kis-, és középvállalkozások növekedése. De mi kell ahhoz, hogy ez teljesüljön? Cikkünkből kiderül!

Ahhoz, hogy az ország fejlődni tudjon, a kkv-knak is növekedniük kell, hiszen mi határozzuk meg a GDP-t, nem pedig fordítva. Ha az egy főre jutó GDP adatokat nézzük, a 2015-ös évi adatok alapján Magyarország, Görögországgal holtversenyben, az Európai Unió átlagának 68%-át érte el. Mögöttünk csak Lettország (64%), Horvátország (58%), Románia (57%), és Bulgária (47%) szerepel.

Ha feljebb akarunk kerülni, mernünk kell újdonságokba fektetni és rendszerben kell gondolkoznunk. Ahhoz, hogy megértsünk egy rendszert, meg kell vizsgálnunk az összetevői közti kapcsolatot, kölcsönhatást. Ez határozza meg a cégvezetést, értékesítést és ez alapján kezeljük érdeklődőinket.

Rendszerben az erő

A rendszerben gondolkozás szellemében érdemes értékesítési folyamatunkat, érdeklődőinket rendszerbe helyezni és ott kezelni. Erre nyújt megoldást egy CRM rendszer, amely alapjaiban változtatja meg a cégen belüli folyamatok kezelését. Nem elég az, ha van egy minőségi termékünk, fontos a jól kidolgozott értékesítési folyamat és az ügyfélkapcsolatok ápolása, amelyet egy CRM rendszer hatékonyan tud támogatni. Időt spórol, segít több érdeklődőt szerezni, növelni az értékesítést és eredményesebbé tenni az ügyféltámogatást. Egy cég értéke a benne dolgozó emberekben, az információkban és az ügyfelekben rejlik, a CRM pedig összefogja ezeket az alkotóelemeket”.

A jó CRM rendszer egy helyen központosítja az ügyféladatokat, javítja a munkatársak hatékonyságát és produktivitását folyamatok automatizálásával és a teendők egyszerű kezelésével. Növeli a cégen belüli átláthatóságot is, mivel pontosan látható lesz, hogy ki, mivel és milyen eredményesen foglalkozik.

A MiniCRM-ben egyértelmű értékesítési lépések segítségével mindig tudhatja, kivel, mit és hogyan kell csinálni a siker érdekében. Pontosan látszik, ki felel egy adott teendőért, a felelősség sem sikkad el és nincs elfelejtett érdeklődő sem. Így lehet kihozni több bevételt ugyanannyi érdeklődőből.

A felhő nyerő

Ha egy cég már eljutott arra a szintre, hogy CRM megoldás használatán gondolkozik, felmerülhet a kérdés: felhő alapú vagy dobozos termék mellett döntsünk? A dobozos termékekről általánosan elmondható, hogy lassabb a bevezetésük, nehéz vagy lehetetlen a testreszabásuk és egyszeri nagy költséget jelentenek. Milyen előnyei vannak egy felhő alapú rendszernek?

Kiszámíthatóság: Felhő alapú CRM szolgáltatást jól tervezhető havi vagy éves díjért lehet igénybe venni, amiért cserébe folyamatos fejlesztések, újabb funkciók járnak automatikusan. Ezzel a konstrukcióval a CRM már nemcsak a nagyvállalatok kiváltsága, hanem bármely vállalat számára elérhető megoldás.

Fenntartással kapcsolatban sem kell extra költségekkel számolni. Semmit sem kell telepíteni, nem kell licenszeket vásárolni és nincs szükség befektetésre hardver és szerver oldalon sem. Sőt, a beállításokhoz fejlesztő segítsége sem szükséges. A frissítéseket és az adatok tárolását a szolgáltató végzi. A szervereket biztonságos adatközpontokban helyezik el, ahol biztosítják a magas szintű rendelkezésre állást és a megfelelő körülményeket a tároláshoz.

Gyors bevezetés: Szerződéskötésre sincs szükség, így egy felhő alapú CRM rendszert azonnal el lehet kezdeni használni. Használatának megtanulása pedig napok, maximum hetek kérdése. Vannak elsősorban kkv-knak szánt megoldások, melyek könnyen testreszabhatók. Sőt, a MiniCRM-nél tanácsadók segítenek a rendszer megfelelő kialakításában.

A felhasználók számának mennyisége sincs kőbe vésve, bármikor lehet új munkatársakat hozzáadni a rendszerhez, vagy szükség szerint visszavonni a hozzáférést tőlük, így annak esélye is csökkenthető, hogy a volt munkatárs értékes adatokkal távozzon a cégtől.

Bárhol, bármikor: Egy felhő alapú CRM rendszer rugalmasságot ad a munkatársaknak, akik bárhol, bármikor, bármilyen mobil eszközön hozzáférhetnek a szükséges adatokhoz. A rendszer böngészőből, esetenként mobil alkalmazásból elérhető, ezért senki sincs egy számítógéphez láncolva. Ez nagy segítség az ügyfelekhez gyakran kijáró munkatársaknak és lehetővé teszi a cégeknek, hogy alkalmazottaik egy-egy napot akár otthonról dolgozzanak.

Alacsony kockázat, mérhető eredmények

Érdemes modern megoldásokba fektetni, hogy hatékonyak legyünk és ne adminisztrációval, információk utáni kutatással teljen el a nap, hanem értékteremtő munkával. A MiniCRM egy könnyen kezelhető, bárhonnan elérhető ügyfélkezelési megoldás. Bevezetése és működésének elsajátítása nem tart hónapokig, költséghatékony és nem csak a teendőkezelésben nyújt segítséget, az automatizálható értékesítési folyamatok mellett marketing- és ügyfélszolgálati támogatást nyújt, biztosítja a számlázást. 

Kövess minket a Facebookon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Árfolyamok

A fenti értékek piaci indikációk!

EUR/HUF

USD/HUF

EUR/USD

USD/JPY

BUX

DAX

DOW

Heti csődlista

Heti felszámolási lista