!CIMKE

A lengyel cégek belehúznak, a magyarok spórolnak

2012.04.16. 15:11

Négy százalékkal kevesebbet költöttek beruházásokra a magyar kis- és középvállalkozások a tavalyi évben, míg ugyancsak 2011-ben Lengyelországban 34 százalékkal többet költöttek ugyane célra. 2012-ben 37 ezer új munkahelyet hoznának létre a magyar kkv-k.

Erősen csökkent az üzleti aktivitás és a beruházási kedv a kis- és középvállalkozások (kkv) körében az elmúlt két évben a GE Capital felmérése szerint. Az elhalasztott beruházások tavaly 300 milliárd forint bevételkiesést okoztak a magyar kkv-knak. A magyar vállalkozások a régióbeli országokhoz képest pesszimistábban látják a működési környezetük jövőjét, és kevesebb beruházást terveznek 2012-ben.
A Budapest Bank anyavállalata a közlemény szerint azt vizsgálta, hogy hét európai országban - köztük a közép- és kelet-európai régióban - 2011-ben és 2012-ben mi jellemzi a cégek beruházási hajlandóságát, piacba vetett bizalmát. A felmérésben kétszázötven 2-249 főt foglalkoztató vállalatot kérdeztek meg, elsősorban a főbb kapcsolatban.

A főbb beruházásokra tavaly Magyarországon közel 1594 milliárd forintot fordítottak a kkv-k, idén ennél 4 százalékkal kevesebbet (1537 milliárd forintot, a hazai GDP 3,9 százalékát) tervezik költeni. Csehországban enyhén növekvő aktivitás (+2 százalék) figyelhető meg e téren, ugyanakkor Lengyelországban kiemelkedő (+34 százalék) beruházási hajlandóság tapasztalható. A magyar cégvezetők többsége (56 százalék) a beruházásokat állami vagy EU-s támogatásokból finanszírozná, míg a csehek a kereskedelmi bankokhoz (32 százalék), a lengyelek pedig a szakosodott hitelintézetekhez (például lízingcégek) fordulnának elsősorban (32 százalék).

37 ezer új munkahely jöhet

A magyar kkv-k közel 60 százaléka pesszimista a szektorának kilátásaival kapcsolatban, és csupán egynegyedük optimista. A csehek jóval derűlátóbbak, a megkérdezetteknek mintegy fele működési környezete javulását várja erre az évre. A legoptimistábbak a lengyel cégvezetők: 57 százalékuk nyilatkozott pozitívan a jövőről, és csupán 15 százalékuk számít stagnálásra, rosszabbra fordulásra.

A negatív jövőkép ellenére a hazai vállalkozások közel negyede létszámnövelést tervez erre az évre, alkalmazottjai számát 12 százalékkal akarja csökkenteni. A felmérés során ismertetett tervek alapján 2012-ben körülbelül 37 ezer új munkahely létrehozásával lehet számolni (a lakosság 0,37 százaléka). A csehek 71 ezer új munkahely létrehozást tervezik (a lakosság 0,67 százaléka), míg a lengyelek 224 ezerét (a lakosság 0,59 százaléka).

KAPCSOLÓDÓ CIKK

Kövess minket a Facebookon!

84

Iratkozz fel hírlevelünkre!

97
hirdetés
96
hirdetés
Ajánlat

Árfolyamok

A fenti értékek piaci indikációk!

EUR/HUF

USD/HUF

EUR/USD

USD/JPY

BUX

DAX

DOW

Ajánlat

Cégkeresés

Heti csődlista

Heti felszámolási lista