!CIMKE

Orbán embere tagadja az internetadót

2012.04.21. 15:33

Nyitrai Zsolt a Facebookon írja ezt, a kormány hivatalosan még nem reagált. A Hvg.hu úgy tudja, a kormány az internet helyett inkább a mobiltelefonálást adóztatná meg.

Az internetadó ötletét fogadó felháborodás miatt elképzelhető, hogy az adó máris átalakul, és csak mobiltelefon-adó lehet belőle (beleértve a mobilinternet-forgalmat) - írja a Hvg.hu egy, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a telekomcégek pénteki találkozóján részt vevő forrásra hivatkozva. A lap információi szerint a kormány az erről szóló javaslatot a jövő kedden tárgyalhatja.

A Hvg.hu azt írja, hogy ez a lehatárolás már azért is ésszerűbbnek tűnhet, mert a mobil-internetforgalomról a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnak is pontos adatai vannak, viszont az internetes adatforgalomról általában a különböző technológiai megoldások miatt legfeljebb csak becsült adatok állnak rendelkezésére.

Nyitrai Zsolt a Facebookon közölte, biztos benne, hogy nem lesz internetadó. Kerestük a miniszterelnöki biztost, hogy megkérdezzük, mire alapozza az állítását, de egyelőre nem értük el.

Ha mobiladó lenne, akkor percdíjra, SMS-darabszámra, illetve internetes adatforgalomra lehetne kivetni - de még nemzetközi összehasonlításban is drágább például a hazai SMS-küldés, mint Nyugat-Európa egyes országaiban. Az internet megadóztatásának ejtése azzal is kapcsolatban lehet, hogy a Fidesz korábban maga is ellenezte, amikor 2008-ban a szocialista-liberális kormány Hiller István kezdeményezésére a kultúra finanszírozásának szinten tartására 0,8 százalékos adót vetett volna ki az internet- és mobiltartalom-szolgáltatásra. Ebből 2,5 milliárd forint többletbevételt (a mostani tervezettnek a huszadát) remélték volna, ami a Nemzeti Kulturális Alap pénzét gyarapította volna. Az ötlet az ellenzék ellenállásán végül elbukott - emlékeztet a Hvg.hu.

Az [origo] pénteken számolt be arról, hogy a gazdasági minisztérium azt javasolja a kormánynak, hogy minden vezetékes és mobiltelefonálást, valamint internetforgalmat adóztasson meg. Matolcsy György minisztériuma 40-50 milliárd forintot is reális bevételnek tart a sarcból, amely a végfelhasználókat sújtaná.

Az [origo]-t kiadó Origo Zrt. kizárólagos tulajdonosa a Magyar Telekom.

KAPCSOLÓDÓ CIKK

Kövess minket a Facebookon!

84

Iratkozz fel hírlevelünkre!

97
hirdetés
96
hirdetés
Ajánlat

Árfolyamok

A fenti értékek piaci indikációk!

EUR/HUF

USD/HUF

EUR/USD

USD/JPY

BUX

DAX

DOW

Ajánlat

Heti csődlista

Heti felszámolási lista