!CIMKE

Vagyonosodási vizsgálattal csapna le az uzsorásokra a NAV

2012.05.03. 6:29

Az eddiginél több intézkedésre készül az idei évben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Vagyonosodási vizsgálatokkal csapna le az uzsorásokra is - írja csütörtöki számában a Magyar Nemzet.

A lap úgy tudja, nemcsak azok számíthatnak vizsgálatra, akik nem készítenek adóbevallást, nagy értékű vagyontárgyat szereznek, vagy jelentős összegre kötnek életbiztosítást, hanem azok is, akik rendszeresen adnak nagyobb összegű kölcsönt magánszemélyeknek.

Vizsgálat indulhat a cégbedöntögetők és a több éve veszteségesen tevékenykedő társaságok üzemeltetői ellen is, és azok a vállalkozók is számíthatnak ellenőrzésre, akik hosszú időn keresztül minimálbérre jelentették be magukat. A lap kiemeli, hogy más szervek és magánszemélyek bejelentésére is támaszkodik a NAV, de a hatóságnál hozzátették: a rosszindulatú jelzések nem vezethetnek hatósági intézkedéshez, vagyonvizsgálathoz.

Az elmúlt két év vagyongyarapodási eljárásaiban csaknem harmincmilliárd forint meg nem fizetett adót kértek számon az érintetteken. A hatóság határozatainak körülbelül a felénél jogorvoslattal éltek az ellenőrzött személyek - írja a Magyar Nemzet.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Kövess minket a Facebookon!

84

Iratkozz fel hírlevelünkre!

97
hirdetés
96
hirdetés
Ajánlat

Árfolyamok

A fenti értékek piaci indikációk!

EUR/HUF

USD/HUF

EUR/USD

USD/JPY

BUX

DAX

DOW

Ajánlat

Cégkeresés

Heti csődlista

Heti felszámolási lista