!CIMKE

Egymilliárdos áfacsalást leplezett le a NAV

2012.09.20. 14:42

A húsiparban különösen sok az adócsalás, a NAV felderítéseiből az idén 3,5 milliárd jutott erre a szektorra.

A húsiparban különösen sok az adócsalás, a NAV felderítéseiből az idén 3,5 milliárd jutott erre a szektorra. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bűnügyi Főigazgatósága az idén szeptember közepéig több mint 80 milliárd forint értékben derített fel gazdasági bűncselekményeket, ebből mintegy 3,5 milliárd forintot tett ki a húságazatban feltártak értéke - mondta Sors László, a NAV bűnügyi elnökhelyettese csütörtökön Budapesten a húságazattal foglalkozó sajtótájékoztatón.

Az Észak-Alföldi Régióban mintegy egymilliárd forint kárt okozott a költségvetésnek az a bűnszervezet - hozzávetőlegesen egy év alatt -, amely húsáruval kereskedett az uniós áfaszabályok kijátszásával - tájékoztatta az újságírókat Lengyel Tibor, a NAV Észak-Alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának vezetője. A NAV pénzügyi nyomozói és adóellenőrei a 8 tagú - magyarokból álló - bűnszervezetet augusztus végén felszámolták. A két irányító vagyonának lefoglalásával pedig megtérült az elcsalt pénz. Emellett még mintegy 440 millió forint jogtalanul visszaigényelt áfakifizetést is sikerült megakadályozni.

Az elkövetők 3,5 milliárd forint értékű sertéshúst vásároltak - elsősorban Szlovákiában - nettó áron, majd fantomcégeken keresztül ezt belföldön bruttó áron adták el. Az áfát pedig nem fizették be a magyar költségvetésbe, ugyanis azt hamis számlákkal minimalizálták. Más - magyarok által irányított román - cégek közbeiktatásával áfát is igényeltek vissza több százmillió forint értékben, de a húst nem szállították ki Romániába, hanem az Magyarországon belföldi vállalkozásokhoz került. A pénzügyi nyomozók az ügy kapcsán nyolc embert vettek őrizetbe, közülük hét előzetes letartóztatásban van.

Horváth Gábor, a NAV ellenőrzési főosztályának helyettes vezetője hozzátette, hogy a NAV foglalkozik a teljes termékpálya - azaz az élőállatok, a vágóhidak, a feldolgozás, a szállítás és a kereskedelem - ellenőrzésével. Emlékeztetett arra, hogy a csalási modellek általában nem termékspecifikusak, azokat a legtöbbször több gazdasági területen is alkalmazzák.

Sárközi Alexandra, a NAV bűnügyi szóvivője cáfolta azt a közhiedelmet, hogy a "gabonás áfacsalók átvedlettek volna húsosokká" a gabonaszektorban bevezetett fordított áfa miatt. Ezt a szóvivő téves megközelítésnek mondta, szerinte nem érzékelhető ilyen tendencia.

Kövess minket a Facebookon!

84

Iratkozz fel hírlevelünkre!

97
hirdetés
96
hirdetés
Ajánlat

Árfolyamok

A fenti értékek piaci indikációk!

EUR/HUF

USD/HUF

EUR/USD

USD/JPY

BUX

DAX

DOW

Ajánlat

Heti csődlista

Heti felszámolási lista