Kerékfejlesztő központ épül Borsodnádasdiban

2013.10.25. 14:45

Több mint másfél milliárd forintot invesztál borsodnádasdi kutató-fejlesztő központja, valamint járműkerék-biztonsági mérő és tanúsító központja kialakítására a Ples Járműalkatrészgyártó, Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt., a beruházás megkezdődött, a kivitelezés a jövő évben befejeződik - közölte a cég.

Az elsősorban kamionok, pótkocsik, autóbuszok, nehéz járművek felnijeinek gyártására szakosodott, 170 embert foglalkoztató cég a mintegy 1,6 milliárd forintos beruházásra 881 millió forintot nyert az Új Széchenyi Terv pályázatán.

Az elmúlt évben 4 milliárd 394 millió forint nettó árbevétel mellett 329 millió forint mérleg szerinti nyereséget elkönyvelt társaság tájékoztatása szerint a borsodnádasdi gyár az egyedüli olyan üzem Közép-Kelet-Európában, amely acélból állít elő haszongépjárművekhez való kereket.

A beruházást követően olyan egyedi igényű speciális kerekeket tud majd a Ples Zrt. gyártani, amelyeket a nagy szériaszámú termékek előállításával foglalkozó társaságok nem tudnak gazdaságosan készíteni, mert technológiájuk átállítása egy-egy új termékre nehézkes és költséges lenne.

Ha tetszett a cikk, kattints a Tetszik gombra, és többé nem maradsz le a friss híreinkről!