Szijjártó megjutalmazta a legjobb exportőröket

2013.12.03. 17:03

Az idén második alkalommal díjazta a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) a legjobbnak ítélt exportőr cégeket. A díjakat Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár adta át kedden Budapesten.

Az államtitkárarról beszélt, hogy a kormány külgazdasági stratégiájának két fő célkitűzése van, az egyik, hogy 2018-ra az Európán kívülre irányuló export a teljes magyar kivitel egyharmadát érje el, a másik, hogy a kivitelen belül emelkedjen a kis- és közepes vállalkozások aránya.

A kormány kereskedőházakat hoz létre a keleti nyitás szempontjából legfontosabb piacokon, külkereskedői szakértői programot dolgoz ki, amelynek keretében meghatározott időre szakértőket delegálnak az érdeklődő cégekhez, illetve egy beszállítói programot is, valamint a jövőre induló célzott külpiaci roadshow programot. Elmondta, hogy jövőre 14 ilyen roadshow indul, az első a városi infrastruktúra-fejlesztésére összpontosít az arab világban, a második pedig egy szoftverfejlesztő cégeket bemutató program lesz Délkelet-Ázsiában.

Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy a nemzetgazdaság lelkének számító kisvállalatok a Magyarországon alkalmazott munkavállalók 73,5 százalékát foglalkoztatják, ez a szektor adja az összes vállalati hozzáadott érték 55 százalékát, ugyanakkor a nemzetgazdasági exportból csak 23 százalékkal részesülnek. Ebből az következik, hogy a magyar gazdaság növekedésének fontos forrását és tartalékát jelenti a kkv-k exporttevékenységének megerősítése.

Az Év Exportőre Díjat olyan hazai mikro-, kis- és középvállalkozások nyerhették meg, amelyek saját gyártású termékekkel rendelkeznek, exporttevékenységükkel nagymértékben hozzájárulnak a magyar gazdaság fejlődéséhez, és tevékenységük példamutató a hazai vállalkozások számára. A HITA célja, hogy a díj segítségével hangsúlyozza az export kiemelt nemzetgazdasági jelentőségét, erősítse annak mértékét a kkv-szektoron belül, megismerje és díjazza a legsikeresebb kkv-exportőröket.

Az idén hat kategóriában kiírt pályázatra 93 cég összesen 128 pályázatot nyújtott be. A pályázatok elbírálásában az Európai Regionális Szervezet (ERGO), a Magyar Külgazdasági Szövetség és a HITA szakértői vettek részt.

A díjazottak amellett, hogy jogot nyernek az adott kategória 2013. Év Exportőre Díj védjegy használatára, kiemelt helyet kapnak a HITA honlapján és idegen nyelvű szakmai kiadványaiban, ezzel is támogatva exportjuk további bővülését.

A Tudatos Exportőr Díjat az idén a Közép-Kelet-Európában és a Közel-Keleten is sikeres, banki hitelezési és kockázatkezelési szoftver megoldásokat fejlesztő innovatív, magyar szoftvercég, a Loxon Solutions Zrt. nyerte.

A Legnagyobb Legkisebb Exportőr Díjat egy 10 főt foglalkoztató, űripari eszközfejlesztésre specializálódott mérnöki cég, az Admatis Kft. vehette át.

A Regionális Stratéga kategória győztese a 100 százalékban magyar tulajdonú WebEye International Kft., amely a Lambda-Com közlekedésinformatikai cégcsoport tagjaként Európa-szerte nyújt saját fejlesztésű GPS alapú járműkövető szolgáltatást.

A Meghatározó Exportőr kategória nyertese 2013-ban a lakástextil-gyártással és forgalmazással foglalkozó Naturtex Gyapjú és Tollfeldolgozó Kft.

Az Innovatív Exportőr kategóriában a digitális patológiai piacon vezető 3DHISTECH Kft. nyert.

Az idén első alkalommal átadott Sikeres Női Exportőr kategória győztese Borbíró Gertrúd, a kozmetikai termékek gyártásával és forgalmazásával foglalkozó Cosmed Kft. ügyvezető igazgatója.

Ha tetszett a cikk, kattints a Tetszik gombra, és többé nem maradsz le a friss híreinkről!