A networking nem egyenlő a névjegykártyacserével

2015.06.25. 07:00

A sikeres üzletember jó a kapcsolatépítésben: tudja, kitől mit várhat, és azt is, hogy egyszer adnia kell valamit cserébe. Sőt tudja, hogy azon is nyer, ha ő ad először. Mitől működik hatékonyan a network, a személyes kapcsolati hálónk? Elég a névjegykártya- vagy a telefonszámcsere?

Nem az a lényeg, hogy legyen kontakt

Ma már mindenki könnyen elérhető, így nem kihívás kontaktot szerezni a számunkra érdekes emberekhez. A nehézséget és a valódi kapcsolati tőkét az jelenti, hogy tudjuk, kit érdemes megkeresni egy kéréssel vagy problémával. A kapcsolati háló bizalmi alapú rendszer, amelynek tagjai támogatják és ajánlják egymást mint megbízható szakembert.

Avidor András networkingszakértő, a BNI Magyarország igazgatója szerint szerint sokaknak téves elképzeléseik vannak arról, hogy hogyan kell kapcsolatokat építeni. Szétosztanak egy köteg névjegykártyát vagy több ezer kapcsolatot hoznak létre a Linkedinen, majd hátradőlnek, mint aki jól végezte a dolgát. „Ettől nem lesz valóban működő kapcsolati hálónk, ahogy attól sem, hogy valakinek a telefonszámát elmentjük a mobilunkba. A networkon folyamatosan dolgozni kell, nem véletlenül szerepel a szóban a work (angolul dolgozni) ige. Az a lényeg, hogy segítsük egymást a céljaink megvalósításában” – mondta a szakember az Üzletrésznek.

Hány olyan névjegykártyát őrizget, amelyre az átvétele óta rá sem nézett?Forrás: PhotoAlto/Alix Minde

A középpont

Minden networknek van egy központi szereplője, aki régóta a pályán van és tudatosan épít kapcsolatokat. Rengeteg cégvezetőt és döntéshozót ismer, és élvezi, ha az ismerőseit összekötheti egymással. Mindig figyel arra, hogyan segíthet másoknak, tisztában van azzal, hogy a hatékony networking alapja a kölcsönösség. Minden szívességre hitelként tekint, és tudja, hogy ezek megtérülnek a jövőben. Általában több hálózat között jelent kapcsolódási pontot, és bár nagyon elfoglalt, könnyű vele kapcsolatot teremteni, mert szívesen ismer meg új embereket.

A megbízható veterán

Minden hálózatban van olyan ember, aki bár kevés ajtót nyithat ki előttünk, nagy szükség van rá. Ő messze nem olyan jó kapcsolatépítő, mint a network központja, de egy terület elismert képviselője, így sokan adnak a véleményére. Ha kivívjuk a bizalmát, másoknál is jó esélyekkel indulunk, de mivel szelektíven épít kapcsolatokat, nehéz megközelíteni. A legjobb megoldás, ha olyan embert környékezünk meg, akinek szimpatikus a karrierútja, és mentorként tudunk rá tekinteni. Ha tanácsért fordulunk az illetőhöz, az kiváló alap lehet egy beszélgetéshez, vagy akár egy hosszú távú szakmai kapcsolathoz.

A fiatal tehetség

Minden kapcsolati hálóban van olyan, aki pofátlanul fiatal, nagyon okos és legalább ennyire ambiciózus. Könnyű azt gondolni, hogy az ő csekély kapcsolati hálója nem segítség, pedig nem a mennyiség a fontos, hanem a minőség. Persze valószínű, hogy eleinte az újonc kér tőlünk segítséget, és nem fordítva. Ilyenkor nemcsak illik, de érdemes is segíteni. A kapcsolatépítés nem arról szól, hogy kedvesek vagyunk azzal, aki az adott helyzetben épp szívességet tesz. A hosszú távú gondolkodás alapvető a sikeres networkingez. Azoknak is segítsünk, akik várhatóan csak évekkel később viszonozzák a szívességet.

A kívülálló

Aki mindig csak szakmabeliekkel keresi a kapcsolatot, sokat veszíthet: nem lesz olyan szereplő a kapcsolati hálójában, aki másik területet képvisel. Pedig minden szakmánál vannak kapcsolódó területek, amelyekről érdemes összeszedni néhány ismerőst, aki jó szakember is. Ilyenkor egy teljesen más körhöz kapunk hozzáférést, egy új kapcsolati hálóhoz kerülünk közelebb. A kívülállókkal persze nem könnyű kapcsolatot teremteni. A legjobb kapcsolódási pont a közös hobbi vagy a közös barátok. A nyitottság és az őszinte érdeklődés itt és az előző esetekben is kulcsfontosságú.

A véleményvezéreknek fontos szerepük van az infromáció terjedésébenForrás: Hírnévügynökség, Growww Digital

Mi a helyzet véleményvezérekkel?

A networkok kulcsszereplőinek általában a véleményvezéreket tartják, akik sokakat tudnak befolyásolni. A MentorFM és a Hírnévügynökség nemrég közös kísérletben mérték fel, hogy a véleményvezérek hogyan terjesztenek információt az interneten. A 100 véleményvezérrel végzett felmérés eredménye szerint az ilyen befolyásos személyeken keresztül akár jobb konverziót is elérhetünk, mint egy 100 ezer főre kalibrált Facebook-hirdetéssel. Hirdetés mellett tehát érdemes arra is hangsúlyt fektetni, hogy megtaláljuk a befolyásos embereket az üzenetünkkel.

Miről ismerünk fel egy véleményvezért? Ezek az emberek markáns véleményeket fogalmaznak meg, van saját közönségük és csatornájuk, és több hálózattal ápolnak kapcsolatot. Avidor András szerint különböző helyzetekben más-más típusú ember bújhat a véleményvezér szerepébe. Egy kötetlen helyzetben többnyire a legvidámabb, legkarizmatikusabb személyiség határozza meg, hogy mi történik. Az üzleti élet formális eseményein azonban a szakmai eredmények diktálják, hogy ki a véleményvezér. Általában az adott helyzetben gyorsan világossá válik, hogy ki vesz fel kezdeményező szerepet, ki az, akire mindenki odafigyel.

Ha tetszett a cikk, kattints a Tetszik gombra, és többé nem maradsz le a friss híreinkről!