A jövő energetikai szolgáltatói a Világgazdasági Fórum favoritjai

2017.06.19. 16:32

A Világgazdasági Fórum minden évben közreadja a „Technology Pioneers" elnevezésű összeállítását. A 30 vállalkozást illetve kezdeményezést tartalmazó listára főként olyan cégeket válogatnak be, amelyek a mesterséges intelligenciát vagy a „big data" analitikákat jelenítik meg azokban a szektorokban, ahol korábban ilyen megoldásokkal nem dolgoztak. A kiválasztottak innentől egy gazdasági klub tagjai is lesznek a Fórum égisze alatt.

Az idén beválogatott 30 cég között több olyan vállalatot is találunk, amelyek újszerű megoldásokat kínálnak az energetikában felmerülő egyes kérdésekre. Ezt többségük a fenntarthatóság és a megújuló energiák felhasználásával valósítja meg. Részvételük a 2017-es összeállításban azért is jelentős, mert technológiai megoldásaik jelentős mértékben támaszkodnak digitálisan elérhető adatsorok elemzésére.

Az analitikák révén minden korábbinál pontosabb tervezhetőség érhető el a termelésben vagy akár az ellátás biztonságában.

„A negyedik ipari forradalom új szakaszában járunk" – állítja Fulvia Montresor, a „Technology Pioneers" nevű kezdeményezés vezetője.

A szenzorok gyűjtötte adatok, a mesterséges intelligencia, a „big data" analitikák bevezetése valódi, életszerű alkalmazásukat jelenti olyan iparágakban, melyekben eddig egyszerűen nem használták azokat." – mondta.

Szelet, vizet, napot szelídítenek

Az energetika területén mozgó vállalatok között találni olyat, amely szélerőművek szolgáltatta adatsorok analízisével és a termelés tervezhetőségével foglalkozik, a fejlődő országok számára is elérhető olcsó napelemek fejlesztését tűzte ki céljául, illetve olyat is, mely az ablakokat alakítaná át elektromos energiát termelő panelekké.

Újszerű technológiai megoldások a Világgazdasági Fórum favoritjaitólForrás: AFP/Picture-Alliance

Nyilvánvaló, hogy valamennyi kezdeményezésnél óriási szerep jut a korszerű információtechnológia alkalmazásoknak.

A chicagói székhelyű Uptake koncepciója szinte teljes egészében a szélerőművek gyűjtötte adatok elemzésére épül. Az elképzelés szerint az elképesztő mennyiségű adatsor prediktív elemzése épp a változó időjárási körülmények figyelembe vételével segítheti a termelés tervezhetőségét és az ellátásbiztonságot.

A Mobisol Kelet-Afrikára koncentrál: elgondolásuk középpontjában olyan olcsó, a napenergia felhasználására épülő eszközök telepítése áll, melyek révén a fejlődő országok szegényebb vidéki térségeiben megúszható lenne a hagyományos elosztó rendszerekhez csatlakozás.
Céljuk az, hogy fejlesztéseik révén a szerény jövedelmű, fejlődő térségekben lévő háztartások maguk állíthassák elő saját elektromos energia szükségletüket.

Decentralizáció, alkalmazkodó energiatárolás és fénnyel táplált ablakok

A londoni Electron azért kerülhetett a listára, mert olyan technológiát képvisel, melynek birtokában az energiaellátó infrastruktúrát decentralizálni lehet, és az egyes alrendszerek kapacitásait és tároló-képességüket az éppen aktuális igényekhez, a megújuló források optimális felhasználásához lehet igazítani.

Az egyik legizgalmasabb ötlet a Physee nevű vállalathoz köthető:

a cég olyan megoldás kidolgozását vállalta magára, melyben a színtelen, áttetsző ablakokat érő fényenergia közvetlenül hasznosítható elektromos energiává alakul a háztartás számára.

De ez még nem minden: azt is ígérik, az új technológiájú ablakok képesek lesznek az épület energetikai adatainak elemzésére, melyek alapján proaktív módon optimalizálható lényegében valamennyi típusú energiafelhasználás, a tulajdonos és az épülethasználók megelégedésére.

energiamegújuló energiatechnológiabig dataanalitika