Fékezőüzemet fejleszt a multi Pesten

2017.10.10. 14:27

A világ legnagyobb  vasúti fékegység-gyártó és -fejlesztő vállalata lesz a Knorr-Bremse, miután megnyitja új gyárcsarnokát Budapesten. 

A budapesti gyártócsarnok és tanműhely összesen 5,28 milliárd forint értékű bővítéssel jött létre. A Knorr-Bremse Rail Systems Budapest a 30 országban tevékenykedő világcég legnagyobb vasúti fékegység gyára és fejlesztő központja.

A jelenleg foglalkoztatott mintegy 1500 munkavállaló közül 500 mérnök, akik nemzetközi jelentőségű innovációkban vesznek részt. Így például, az egyik legfontosabb tavalyi, vasúti innováció, az iCOM Assist, intelligens vezetőtájékoztató rendszer részben a budapesti mérnökök munkájának eredménye.

Egy TRAXX

Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A vállalat kutatás-fejlesztési projektjei tavaly elnyerték a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatását.

A Knorr-Bremse Budapest az idén állapodott meg a kormánnyal arról, hogy integrátorként részt vesz a közelmúltban indult Nemzeti Beszállítói Programban. Ennek keretében a vállalat magyar kis- és középvállalkozásoknak nyújt szakmait támogatást ahhoz, hogy a Knorr-Bremse beszállítóiként növeljék versenyképességüket.

kutatás-fejlesztésvasútfejlesztésKnorr-Bremse