Zuhant a cégtörlések száma

2017.10.12. 10:55

Kevesebb, mint tízezer cég szűnt meg 2017 harmadik negyedévében - 2013 óta nem volt ilyen alacsonyan a számláló. Az 530 ezer céget számláló hazai cégbázishoz viszonyítva ez még mindig magas, de az elmúlt évek adataihoz képest egész elfogadható.

Az utolsó előtti negyedévben 9409 cégtörlést tettek közzé, ami 20 százalékos csökkenés az előző negyedévhez képest, és 22 százalékos csökkenés előző év azonos időszakához viszonyítva - derül ki az Opten adataiból.

Az alacsony számok jelentőségét talán még jobban kiemeli, hogy a megszűnéshez vezető eljárások között kétszeresére emelkedett a kényszertörlési eljárások aránya.

Azaz többnyire az alvó, inaktív cégek hatósági kezdeményezésű mesterséges megszüntetése dominál a törlések között– mondta Pertics Richárd, az Opten céginformációs igazgatója.

Azért túlzottan bizakodónak sem érdemes lenni, mivel az induló felszámolási eljárások növekedőben vannak. A harmadik negyedévben 1779 felszámolási eljárás indult, ami hétszázalékos növekedés az előző negyedévhez képest, és 18 százalékkal magasabb 2017 első negyedévéhez viszonyítva.

Juhú, a mi cégünket nem törölték123RF

A cégalapításoknál nem hozott a negyedév meglepetést, továbbra is messze elmarad az induló cégek száma a törölt cégekétől.

A harmadik negyedévben 6334 céget alapítottak, ami tökéletesen illeszkedik az elmúlt három év adatsorába – mondta az Opten szakértője.

Az Opten – Cégfluktuációs Index (az adott időszak alatt törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkéhez) harmadik negyedévre vonatkozó értéke átlagosan 10-11 százalék körül mozgott. Megyei szinten nézve a vizsgált időszak alatt az index Baranya, Zala és Győr-Moson-Sopron megyékben érte el a legalacsonyabb értékeket, míg a legmagasabb fluktuációt Budapest, Pest és Heves megye produkálta.

cégalapításcégtörlésOpten