Jövőre is a megfelelő munkaerő megszerzése lesz a legnehezebb

2017.12.28. 07:31

Jó az adópolitika iránya, de még nem érzékelik az intézkedések számottevő hatását a hazai cégvezetők a Joint Venture Szövetség (JVSZ) tagjai körében végzett felmérése alapján. A vállalatvezetők többnyire javulóként érzékelik a befektetési környezet változásait, de a kiugróan magas áfa, illetve a magas bérterhek továbbra is hátránynak számítanak. 

Az elmúlt évek adópolitikai változásait alapvetően pozitívként érzékelik a vállalatvezetők. A válaszadók fele gondolta csak úgy, hogy a megváltozott szabályozás következtében nem változott érdemben Magyarország befektetői megítélése, míg a többiek inkább javulásról számoltak be. Ebben a tekintetben

a nagyvállalati szektor valamelyest derűlátóbb, közülük 59 százalék voksolt a javulásra, míg a kkv-knak csupán 45 százaléka látja így.

A válaszok alapján ebben kiemelt szerep jutott a hosszabb távú kiszámíthatóságnak, közel 30 százalék szerint kifejezetten sokat javíthatna az ország megítélésén a kiszámíthatóbb környezet, 40,6 százalék pedig határozottan jónak ítéli az olyan hosszú távú programokat, mint amilyen a hat évre meghirdetett járulékcsökkentésé, ugyanakkor sokan (29,6%) vannak azok, akik más területeken is hasonló lépéseket szeretnének viszontlátni.

Nem szabad hátradőlniForrás: PhotoAlto/Ale Ventura

Hurráoptimizmus ugyan nem figyelhető meg a piacon, de a vállalkozásoknak csak elenyésző része, 4,6 százalék ítéli rossznak saját helyzetét, illetve számít további romlásra a következő évben.

A válaszadók fele ellenben határozott javulást vár, valamivel kevesebben pedig nem számítanak érdemi változásokra 2018-ban. Ez az óvatos optimizmus a magyar gazdaság egészét jellemzi, nincsenek számottevő eltérések a kkv és a nagyvállalati szektor között.

Mindezzel egybecseng az is, hogy alig 10 százalék tervez leépítéseket a következő évben, míg 48,4 százalék kifejezetten létszámbővítést tervez. A saját cégük kilátásait kedvezőtlenül megítélő, illetve a létszámcsökkentést tervező vállaltok közti csaknem 5 százalékos különbség arra enged következtetni, hogy utóbbi esetében a digitalizáció, illetve a hatékonyság növelését célzó fejlesztések okozta munkaerő-felesleg megszüntetése is szerepet játszik.

A járulékcsökkentésről szólva a vállalatok jelentős részénél, közel 50 százalékánál nem érzékelik az ezzel járó pozitív változásokat, ugyanakkor 40 százalékra tehető azon vállalkozások aránya, ahol határozott javulásról számolnak be. 2018-ban a cégek 86 százaléka tervez bérfejlesztést, nagyjából fele-fele arányban oszlanak meg azok a válaszadók, ahol ennek mértéke 5 százalék feletti, illetve alatti arányban valósul meg. Kérdés azonban, mire lesz ez elég, tekintve hogy 2018 legnagyobb kihívását a kompetens munkaerő megtartásában, illetve megszerzésében látják a cégvezetők.

JVSZáfabérterhek