A virslikre is ránéz az élelmiszerbiztonsági hatóság

2017.12.30. 09:04

A téli szezonális ellenőrzések időszakában, december 1. és 31. között a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei főként a nyers húsokat, a virsliket és más húskészítményeket, az alkoholos italokat, valamint édességeket, például az üreges csokoládékat és a szaloncukrokat ellenőrzik.

Az előállítók és a kereskedők is felkészülnek a szezonális ellenőrzésekre, így a Nébih tapasztalatai szerint a szabálytalanságok aránya csökken, a jogszabályok ismerte pedig nő a vállalkozók körében - mondta Pleva György, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) élelmiszer és takarmánybiztonsági igazgatója az MTI közleménye szerint. 

Ez egy jó hely - illusztrációForrás: MTI/Marjai János

Pleva György azt tanácsolta a fogyasztóknak, hogy húst csak azokban a boltokban vásároljanak, amelyek takarítottak, rendezettek, az áru jó állapotban van és az igazgató szerint azt is érdemes megnézni, hogy a kiszolgáló személyzet ruhája tiszta-e.

Egy másik közlemény szerint a Nébih vizsgálatában az alkoholmentes italok, gyerekpezsgők, habzóitalok minden tekintetben megfeleltek a jogszabályok által meghatározott határértékeknek, a címkén és a gyártmánylapban leírtaknak.

ellenőrzésjogszabályNébih