Megszűnt a munkáltatói adómegállapítás, mindenki helyett a NAV számol

2018.01.15. 11:31

2018-ban a személyijövedelemadó-bevallás tervezetét azoknak is automatikusan, külön kérés nélkül elkészíti a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, akik korábban munkáltatójuktól kérték az adómegállapítást.

A munkavállalóknak idén januárban már nem kell nyilatkozniuk arról, kérik-e, hogy munkáltatójuk készítse el szja-bevallásukat, mert megszűnt a munkáltatói adómegállapítás. A NAV számukra is összeállítja a 2017-re vonatkozó szja-bevallási tervezetet. Ehhez semmilyen kérelmet nem kell benyújtani.

Ha nincs szükség kiegészítésre, javításra, a tervezet, akár az adózó közreműködése nélkül is érvényes személyijövedelemadó-bevallássá válik 2018. május 22-én. Az elkészített adóbevallási tervezeteket a NAV 2018. március 15-től az Ügyfélkapun keresztül elektronikus formában elérhetővé teszi.

Mostantól mindenkinek a NAV állapítja meg az adótForrás: MTI/Marjai János

Akinek nincs ügyfélkapuja, 2018. március 19-ig kérheti a tervezet postázását levélben, SMS-ben vagy a NAV honlapján elérhető BEVTERK nevű űrlapon, formanyomtatványon, továbbá telefonon, a 1819-es hívószámon, valamint az ügyfélszolgálatokon.

Aki maga szeretné szja-bevallását elkészíteni, a NAV honlapján, illetve ügyfélszolgálatain már most elérheti a 17SZJA nyomtatványt. Az új webes kitöltő felület 2018. január 8. óta érhető el a NAV honlapján, illetve a kormányzati portálon.

szjaadóbevallásadómegállapításNAV