A cégnek sem jó, ha a stressz tönkreteszi az alkalmazottjait

2018.06.10. 15:00

Mit szólna hozzá, ha kiderülne, hogy az állás bizonytalansága 25 százalékkal növeli meg a dolgozók betegségének esélyét? Hogy a túl magas elvárások 17 százalékkal növelik meg annak az esélyét, hogy az embernek fizikai betegsége alakuljon ki, a hosszú munkaidő pedig 10 százalékkal növeli a halálozási arányt? Pedig sajnos kiderült, és az arányok ennek a kétszeresét mutatják.

A munkahelyi stressz nem csak képletesen és átvitt értelemben, hanem konkrétan beteggé tesz. Egyre erősebb az a munkahelyi nyomás, ami a dolgozókon van, és kevés vállalat ismeri fel, hogy a dolgozók kizsigerelésével csak a rövid távú érdekeiket szolgálják, hosszú távon veszítenek vele - írja a Dívány.hu.

Szalay Ágnes szervezetfejlesztési tanácsadó szerint

sok vállalat manapság betegre dolgoztatja a munkatársait, a munkavállalók pedig betegre is dolgozzák magukat.Itt nem feltétlenül a munka mennyiségéről van szó (persze arról is), hanem azokról a körülményekről, bánásmódról, bizonytalanságról, amelyek a munkahelyeket jellemzik.

Csak áttételesen mutatható ki, hogy a cégek hosszú távon többre mennek az elégedett, jól élő és egészséges munkavállalókkal, mint az agyonhajszolt munkaerővel, és ez hatással van a nyereségükre. Ezért messze vagyunk még attól, hogy a munkavállaló legyen a középpontban.

A munkáltatóknak fel kéne ismerniük a túlhajtott alkalmazottak káros hatásait (képünk illusztráció)Forrás: MTI/Kovács Attila

Természetesen vannak elégedettség-felmérések vagy stresszkezelő tréningek, de itt a menedzsment gondolkodásában lenne szükség változásra.

2015-ben egy több mint kétszáz elemzés adatait feldolgozó tanulmány jelent meg arról, hogy hogyan rövidíti meg az emberek életét a munkahelyi stressz.

Az állás bizonytalansága például 50 százalékkal növeli meg a dolgozók betegségének esélyét. A túl magas elvárások 35 százalékkal növelik meg az esélyt, hogy az embernek fizikai betegsége alakul ki, a hosszú munkaidő pedig 20 százalékkal növeli a halálozási arányt. Ezen kívül hozzájárul a stresszhez a fenyegető munkahelyi légkör, a család és a munkahely összeegyeztethetetlensége és az anyagi bizonytalanság. Bob Chapman a Barry-Wehmiller vállalat igazgatója nagyon találóan foglalta ezt egy mondatban össze: a Mayo Clinic szerint a főnököd fontosabb az egészséged szempontjából, mint a háziorvosod És mennyire igaz! Nagyjából évi 120 ezer halálesetet okoz a kegyetlen menedzsment működés az Egyesült Államokban, így a munkahelyi stressz végzetesebb, mint például az Alzheimer kór.

Pedig senkinek nem kéne meghalnia a fizetéséért - zárul a cikk.

A teljes cikk - további részletekkel - a Dívány.hu-n olvasható el.

munkahelyi stresszállásstresszkezelés