Az önvezető autózás világa már itthon is szakembereket keres

2018.07.12. 16:06

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) a Pannon Fejlesztési Alapítvánnyal (PFA) és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel (BME) közösen elnyert „Jövő új útjai a pályaválasztás és az autonóm autózás világában" című pályázatának célja, hogy a kreatív, a műszaki és a gyakorlati készségek fejlesztésén keresztül tegye vonzóvá a matematikai, természettudományos, informatikai és műszaki területeket (MTMI) és népszerűsítse a felsőoktatást. A projekt 455,71 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásból valósul meg, melynek keretében workshopokat, szakmai- és nyílt napokat, vetélkedőket, roadshowt, nyári egyetemeket és táborokat rendeznek.

A MOME, a PFA valamint a BME konzorciumban valósítja meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett Emberi Erőforrás Operatív Program, „A felsőoktatásba való bekerülést elősegítő készségfejlesztő és kommunikációs programok megvalósítása, valamint az MTMI szakok népszerűsítése a felsőoktatásban" című pályázaton nyertes, EFOP-3.4.4-16-2017-00030 számú projektjét.

Egyebek között a pályaválasztásban segít majd a három intézmény által elnyert pályázati támogatás közvetve 1500 embernek, közvetve pedig tízezreknekForrás: Thinkstock

A 2018. február 1-től 2020. január 31-ig tartó projekt alatt mintegy 1500 ember bevonásával valósulnak meg a programok, és a projekt eredményeként létrejött tananyagokat, új módszertanokat és szolgáltatásokat több tízezer érintett használhatja majd a jövőben a pályaválasztás és az autonóm (önvezető) autózás világában.

Olyan új módszertanok kialakítása a cél, amelyekkel a mai fiataloknak az ő érdeklődésüknek megfelelően és az általuk használt platformokon adják át a tudást. Fontosnak tartják, hogy a kifejlesztett módszereket hosszú távon és széles körben alkalmazzák a jövőben.

A projekt során folyamatos kutatómunkát végeznek, amelynek segítségével olyan metódusokat, folyamatokat szeretnének beindítani, melyek folyamatosan generálják az érdeklődést az MTMI terület irányába és folyamatos, friss, aktív kapcsolattartást tesznek lehetővé a célcsoporttal. Ehhez kapcsolódik a képzők képzése program, ahol az MTMI szakokon tanító tanárokkal interaktív workshopokban dolgozzák ki a tanítási módszertanokat.

Az önvezető autós projektrész célja az MTMI szakok népszerűsítése és ezáltal egy olyan fiatalokból álló réteg kinevelése, akik könnyedén el tudnak majd helyezkedni az önvezető autózáshoz kapcsolódó területeken, mint az autó design, a műszerészet és a mechatronika. Az utánpótlásra azért is nagy szükség van, mert a gazdaság munkaerőigénye folyamatosan nő az MTMI területeken végzettek iránt, és a következő években a nyugdíjba vonuló szakemberek nagy aránya miatt is nő majd a szakemberhiány. A kutatók szerint az unióban a foglalkoztatási bővülést tekintve 2020-ig általánosságban 3 százalékos növekedés várható. Ezzel szemben az MTMI és a társult szakmák körében ez az arányt 9 százalékra teszik. A magas szaktudást igénylő iparvállalatoknak - különösen igaz ez a járműiparra - néhány éven belül súlyos munkaerőhiánnyal kell szembenézniük, ezért növelni szükséges az MTMI szakokra jelentkező fiatalok számát. Ezt olyan izgalmas, kreatív, készségfejlesztő programok segítségével érik majd el, ahol a fiatalok személyesen találkozhatnak komoly szakemberekkel, testközelből megismerhetik a kapcsolódó szakmákban rejlő izgalmakat, újdonságokat.

A projekt kiemelt célcsoportja a földrajzilag hátrányos térségek fiataljai. A programok szervezése során minden érintett iskolát intézményt és közösséget felkeresnek majd. Az események már most folyamatosan zajlanak, és egészen a projekt végéig, 2020 január 31- ig tervezik őket.

A program eredményessége a többirányú kommunikációban rejlik. Megszólítják a célcsoportot és a célcsoportot képző intézményeket, a projekt eredményeivel pedig nagyközönséget is. A program gazdái azt ígérik, hogy a kifejlesztett új módszertanok, tananyagok széles körben elérhetőek lesznek.

Ha tetszett a cikk, kattints a Tetszik gombra, és többé nem maradsz le a friss híreinkről!