Hasít az irodapiac a fővárosban

2018.08.21. 20:33

Sorra adják át az új épületeket Budapesten, a kereslet erősödik, ennek megfelelően a lakásárakhoz igazodva emelkednek a bérleti díjak is. Érdekesség, hogy a kisebb cégek is egyre borsosabb áron tudnak lakást iroda céljára bérelni. A kisebb, főként kezdő vállalkozások nincsenek könnyű helyzetben, mivel a nagyok egyből lecsapnak a legkedvezőbb irodákra.

Aki mostanában keres irodát, annak mélyebben kell a pénztárcájába nyúlnia, mivel drágulásnak indultak a bérleti díjak, sőt az áremelkedés még erősebb lehet az év végére a korábbi időszaknál. Ennek két oka van, egyrészt a lakásirodák ára alkalmazkodik az albérleti díjak trendjeihez, illetve a cégek egyre drágábban tudnak lakóingatlant iroda céljára bérelni – mondta lapunknak Balogh László az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője a Növekedés.hu-n.

Azok a cégek, melyek kinőtték korábbi irodájukat, és "B", vagy magasabb szintű "A" kategóriás irodaházba költöznének, azoknak nem lesz könnyű dolguk. Főleg az "A" kategóriás irodaházat nehéz találni, ez ugyanis csak másfél éve indult növekedésnek, így a tulajdonosok fel tudták tölteni bérlőkkel. Öt kötelező feltétel és tíz másodlagos kritérium segítségével azonosítják az "A" kategóriás létesítményeket. Ilyenek a 24 órás biztonsági szolgálattal, korszerű szellőztető- és fűtő/hűtő-rendszerrel, a megfelelő mennyiségű parkolóhellyel, stb. kapcsolatos követelmények.

A tíz másodlagos kritérium közül hattal kell rendelkeznie egy „A" kategóriás irodaháznak, de az Eltinga kutatása szerint minden 10 fővárosi irodaházból egy "A+" kategóriásnak is megfelel az extra adottságai alapján. A "B" kategóriába a budapesti irodaházak mintegy 20 százaléka tartozik.

Ezek mellé az utóbbi időben felzárkózott a közösségi iroda, mely elsősorban startupoknak kínál megoldást, de bárki bérelhet munkahelyet itt. A közösségi irodák bár szokásos irodai infrastruktúrát kínálnak, de egy térben kell dolgozni másokkal, ami alól csak a tárgyaló a kivétel.

A kkv-k számára bérelhető irodaként induláskor egy közösségi iroda is megfelelhet, melyek közül például a budapesti belváros közepén, a Révay utcában nettó 3500 forintért lehet napi jegyet vásárolni, egy havi jegy pedig 38.500 forintba kerül. Egy kis tárgyaló 3000 forintba, míg a nagyobb 5000 forintba kerül, tagság nélkül pedig plusz 500 forintot kell fizetni. Székhelyszolgáltatás 15 ezer forintba kerül havonta.

A belváros egyik legkülönlegesebb „A” kategóriás irodaháza, a Markó utca 9. szám alatt - az 5 emeletes és két szinten galériás, 2 630 négyzetméternyi egyedi és változatos irodaterületet elsősorban kreatív műhelyek, startupok és modern szemléletű cégek igényeire szabtákForrás: B&D ComMedia Kommunikációs Iroda

Aki "A" kategóriás ingatlant keres, az az Ingatlan.com adatbázisa alapján például a XIII. kerületi Váci úton lévő Optima irodaházban legalább 3 évet le kell kötnie előre, a kaució 3 hónap. A négyzetméterár 30 ezer forint havonta, a közös területi szorzó mértéke 6,6 százalék, az üzemeltetési díj pedig 990 forint/hó négyzetméterenként. Egy 50 négyzetméteres iroda itt bruttó 699 eurótól, azaz 233 ezer forinttól indul havonta, a belváros felé haladva pedig ez az ár akár duplázódhat is.

A "B" kategóriás irodaházakban a fentieknél jó pár tízezerrel kevesebb a fizetendő összeg.

Aki lakásiroda mellett dönt, az például az egyik legfrekventáltabb helyen, az V. kerületi Váci utcában egy nagyobb lakásban kialakított 60 négyzetméteres első emeleti iroda havonta 260 ezer forintba kerül. A közös költség, amely tartalmazza a vízdíjat is, havi 16 ezer forint, a villany és gáz együttesen átlag havi 15-20 ezer forint, az üzemeltetési költség 25 ezer forint havonta. Az ingatlan két havi kaucióval és az első havi bérleti díjjal azonnal költözhető.

A Ca Immo számításai szerint 2020 végéig 25 irodaház épülhet Budapesten, összesen közel 460 ezer négyzetméteren, vagyis a jelenlegi nagyságrendileg 3,5 millió négyzetméter budapesti irodaállomány 13 százalékkal bővülhet. A folyamatban lévő projekteknek 45 százaléka már bérlőre talált.

Ha tetszett a cikk, kattints a Tetszik gombra, és többé nem maradsz le a friss híreinkről!