A legtöbb új céget meglévő vállalkozók alapítják

2018.09.04. 21:15

2018-ban eddig az újonnan alapított cégeknek csupán 37 százaléka volt olyan, ahol minden tulajdonosnak és ügyvezetőnek az első cége a frissen létrehozott cég. Továbbá, ha a családi és címkapcsolatokat is figyelembe vesszük, akkor már csak 23 százalék a teljesen tiszta lappal induló cégek aránya.

„Fontos hangsúlyozni, hogy az alacsony arány nem jelent feltétlen rosszat. Ha egy vállalkozó több cégben is befolyással bír és bővíti a cégparkját, az lehet teljesen indokolt gazdasági folyamat eredménye is" – mondja Pertics Richárd, az Opten céginformációs igazgatója.

Az esetek jelentős részben azonban inkább arról tanúskodnak, hogy az új cég valamilyen módon a korábbi tevékenység hátrahagyását jelenti. Ez viszont már kevésbé egészséges folyamat, de még ez sem nevezhető egyértelműen természetellenesnek.

A piaci versenyben teljesen természetes, hogy nem minden frissen induló vállalkozás lesz sikeres, és az is természetes lehet, ha a vállalkozók új felállásban, új partnerekkel, esetleg új tevékenységgel próbálkoznak. Az igazán problémás az a jelenség, amikor tömegesen hagyják magukra a vállalkozók a cégeiket, és próbálnak a korábbi felelősségük hárításával új cégekbe kezdeni.

Forrás: Opten

Jelenleg a tulajdonosok, ügyvezetők 80 százaléka csak 1 cégben rendelkezik befolyással, ami azt mutatja, hogy a cégalapítások többségében a korábbi cégből történő kiszállással, vagy a cég teljes magára hagyásával járnak együtt. A magas cégalapítási arány tehát elsősorban a fluktuációnak az eredménye, nem pedig a cégstruktúra fejlődésének. A frissen alapított cégek esetében az alapítók, aláíró magánszemélyek átlag életkora több mint 41 év, ami szintén azt mutatja, hogy nem a friss pályakezdők öntik el a piacot új cégekkel.

Természetesen a hazai cégvilágban továbbra is szép számmal megvannak a céghalmozó, céggyűjtögető magánszemélyek is. Közel 5 ezer magánszemélynek van 5-nél több aktuálisan működő cége, és 719 olyan magánszemély is fellelhető, amelyeknél a közvetlen érdekeltségek száma meghaladja a 10-et. De valójában ez csak a jéghegy csúcsa, a közvetett befolyásokat is figyelembe véve ennél a mutatók még jóval nagyobb értéket is mutathatnak.

Az elmúlt években ha lassan, de biztosan egyre nő a valóban első vállalkozók aránya és csökken az átlagéletkor az új cégalapítások soránForrás: Shutterstock

Vannak azonban bizakodásra okot adó jelek is. 2015 óta évről évre növekszik a teljesen tiszta lappal induló szereplők aránya, valamint megállt az alapítók átlag életkorának – 2013 óta tartó – növekedése. A 2018-as cégalapítók átlagban 1 hónappal fiatalabbak, mint a 2017-ben létrejött cégek tulajdonosainak alapításkori átlagéletkora.

Európai kitekintésben átlagosnak tekinthető a hazai cégsűrűség. Az egy lakosra jutó új cégek tekintetében 2010 környékén az évi 50 ezres cégalapítással még igen kiemelkedő értéket mutatott Magyarország, mára a helyzet normalizálódott a cégjogi szigornak köszönhetően.

Ugyanakkor a stabil cégstruktúrától még nagyon messze vagyunk: Németország, Franciaország, Ausztria, vagy éppen Lengyelország jóval alacsonyabb fluktuációs értékeket mutat, mint Magyarország. És akkor még nem is beszéltünk a hazai egyéni vállalkozásokról, amelyek száma lassan meghaladja a cégek számát. A magas egyéni vállalkozói szám ugyanis hosszú távon átláthatatlanságot vihet a hazai cégvilágba.

Ha tetszett a cikk, kattints a Tetszik gombra, és többé nem maradsz le a friss híreinkről!