A vállalatok túlélésének záloga a dolgozói igények rugalmasabb kezelése

2018.10.29. 19:44

Rugalmasabban kell a vállalatok vezetésének viszonyulnia a munkavállalók egyedi igényeihez, hiszen az emberek hivatása mindinkább összefonódik a magánéletükkel – mondta a Magyaridők.hu-nak adott interjúban az Aon Magyarország cégvezetője. Uzsák Éva Virág szerint a cégvezetők részéről több megértés szükséges, a foglalkoztatottaknak pedig nagyobb önismerettel kell rendelkezniük arról, milyen feltételek mellett képesek a leghatékonyabban dolgozni. Az új attitűdök kialakításában a HR-nek központi szerepe van.

Egyre inkább összeolvad a hivatali és a magánélet, ez pedig új kihívások elé állítja a vállalatokat és a munkavállalókat egyaránt - mondta a lap kérdésére Uzsák Éva Virág, az Aon Magyarország cégvezetője.

A szakember véleménye szerint a XXI. századi kontextusban, és különösen a szellemi foglalkozásúak körében az úgynevezett work-life balance (munka és magánélet egyensúlya) megteremthetősége egyre inkább illúzióvá válik, hiszen ha például este tízkor elolvasunk egy munkahelyi emailt, máris összemostuk a hivatásunkat a magánéletünkkel.

A vállalatvezetés és a munkavállalók részéről egyaránt rugalmasságot követel meg ez a helyzet. Mivel az emberek egyre több időt töltenek a munkahelyükön vagy a munkájukkal összefüggésben, célszerűbb, ha nem a munkaidőből indulunk ki, hanem az elvégzendő feladatból. Például ha valaki délelőtt orvoshoz megy, nem kell ragaszkodni ahhoz, hogy szabadságot vegyen ki, hiszen el tudja végezni a rábízott munkát a vizit előtt vagy azután is. Az egyéni különbséget minél több tekintetben kell figyelembe venni, és számos régi sztereotípiát kell átértékelni - fejtette ki Uzsák Éva Virág.

A rögzített munkaidő egyre inkább tarthatatlan, hiszen mindenki más napszakban tud jól dolgozni. Sőt, nem csak a napszak számít, de a hely is: van akinek otthon megy jobban a munka, van aki kifejezetten szeret bejárni az irodába, megint más órákig képes ülni egy kávézóban vagy étteremben a laptopjával kettesben. A szakember szerint eljött az idő, hogy ezeknek a különbségeknek teret adjanak a munkáltatók.

Természetesen ezt úgy kell elképzelni, hogy a személyre szabott munkavégzési feltételeket a menedzsment is támogatja, nem pedig a lógás lehetőségét látja a távmunkában. Ha a vezetőnek ellenérzése van a rugalmas munkavégzés iránt, akkor az nem, vagy csak félig-meddig fog megvalósulni, miközben egyébként a cég érdeke lenne.

Van, aki kevésbé hatékony a nappali munkavégzés során, mint este vagy éjszakaForrás: NorthFoto

A szakember szerint ezeketaz egyéni sajátosságokat már a munkaerő toborzáskor elkezdik felmérni, hogy ezzel a pozíciók feltöltése több tudatossággal valósuljon meg. A digitalizáció keretében gyűjtött adatok – benne például a foglalkoztatottak teljesítményének részletes kielemzése –, segítheti a HR-t a munkavállaló életszakaszának és igényeinek feltérképezésében, megkönnyítheti számára a negatív élmények, nehezebb periódusok feldolgozását. A szakember szerint a nagy szervezeteken belül az emberek kapcsolódásaira erre egyre nagyobb igény lesz a jövőben, és a HR menedzselése a közösség formálására is kihathat.

Uzsák Éva Virág a kisgyermekes anyák vagy speciális tudású emberek foglalkoztatását is egyre fontosabbnak tartja, melyekkel - nyolc óránál rövidebb munkakörökben - az egész munkaerőpiac versenyképessége növelhető.

Cikkünk a Magyaridők.hu írása alapján készült.

Ha tetszett a cikk, kattints a Tetszik gombra, és többé nem maradsz le a friss híreinkről!