Jól megy a hazai rendezvényszervezőknek

2018.11.22. 16:34

2015 óta folyamatosan olvad a magyarországi rendezvényszervező cégek száma, ellenben összárbevételük emelkedése évek óta töretlen – derül ki az OPTEN céginformációs szolgáltató adataiból.

Jelenleg mintegy 2452 vállalkozás kínál ilyen szolgáltatást, számuk 2015-ben még 2560 volt. Árbevétel tekintetében a vizsgált időszak első évében 2013-ban 59 milliárd forintot értek el a szektor szereplői, míg tavaly ez az érték meghaladta a 102 milliárd forintot.

Jó üzletnek tűnik tehát a rendezvényszervezés.

Forrás: Opten

A cégfluktuációs index (CFI) ágazati vizsgálata rámutat azonban arra is, hogy nem mindenki találta meg számítását a piacon. A turbulencia az országos értékek közelében van, ami azt jelenti, hogy a működő cégekhez képest viszonylag magas az új és a megszűnő, illetve a piacról kivonuló vállalkozások aránya. Az új cégalakulások mellett hasonló számban tűntek el, vagy váltottak profilt a rendezvényszervező vállalkozások.

A rendezvényszervezők kaszáltak az elmúlt években, ám közülük sok vállalkozás kénytelen volt elhagyni a piacotForrás: Hello Event

A létszámadatok vizsgálatából nem érzékelhető a más ágazatokat sújtó munkaerőhiány. Jelenleg ezernél is többen dolgoznak a szektorban, mint 2013-ban. A növekedés egy 2016-2017-es megtorpanást leszámítva folyamatos volt.

A végrehajtások száma 2013 és 2015 között csökkent, míg 2016 és 2018 között ismét növekedésnek indult, ami a fizetési fegyelem lazulása mellett, az egyes piaci szereplők tőkehiányára utalhat.

Meglepő eredményt mutat a szektor uniós pályázatokból részesedésének vizsgálata. Annak ellenére, hogy a hazai vállalkozások számára létrehozott Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) és annak Pest megyére vonatkozó tükörpályázatai (VEKOP) deklaráltan elsősorban a klasszikus gyártási tevékenységet végző cégeket kívánta támogatni, a hazai rendezvényszervező cégek a vizsgált időszakban több mint 14 milliárd forint támogatást nyertek el. Ez mindenképpen jelentős szerepet játszott a szektor kedvező pénzügyi mutatóinak elérésében – zárja elemzését az OPTEN céginformációs szolgáltató.

Ha tetszett a cikk, kattints a Tetszik gombra, és többé nem maradsz le a friss híreinkről!