4,4 millióra nőtt a foglalkoztatottak száma az országban

2017.04.19. 14:57

A munkaerő piacon előnyt jelent a szakma, hiszen sokkal egyszerűbben helyezkednek el azok, akiknek bármilyen szakképesítése van, mint akiknek csak érettségije – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

4,4 millióra nőtt a foglalkoztatottak száma

Pölöskei Gáborné a gazdaság fejlesztése érdekében kiemelkedően fontosnak nevezte a megfelelő képzettségű munkaerőt. Jelezte, hogy az elmúlt hét évben mintegy 700 ezerrel, 4,4 millióra nőtt a foglalkoztatottak száma az országban.

A helyettes államtitkár szerint, "jó helyen van a szakképzés" a Nemzetgazdasági Minisztériumban, a tárcánál ugyanis nem szociológiai értelemben közelítik meg ezt a területet, hanem abból a szempontból, hogy mi kell a gazdaságnak. A gazdaság motorja a képzésben van - mondta, hozzátéve, hogy ezt szolgálja egyebek mellett az Ipar 4.0 program, a digitális oktatási stratégia, vagy az Irinyi terv, amelyet Magyarország újraiparosítási stratégiájának nevezett.

Pölöskei szerint, az oktatási szektor ugyanakkor nem tud olyan rugalmas lenni, mint azt a gazdaság dinamikája megkívánná.

Az oktatásnak elsősorban az a dolga, hogy megtalálja a készségfejlesztési lehetőségeket, amelyek a tehetséges és a hátrányos helyzetű gyerekek fejlődését szolgálják.

A gazdaság olyan munkaerőt vár, amely produktív munkavégzésre képes, az ezt megalapozó alapkészségekkel rendelkezik, harmóniában van önmagával, és kulcskompetenciája a gyors felfogóképesség - mondta a helyettes államtitkár.

A szakképzésben a legjobb képességű, leginkább terhelhető gyerekekre van szükség - emelte ki. 

Pölöskei Gáborné a Debreceni Szakképzési Centrumban rendezett fórumon mondta ezeket, amelyen alap- és középfokú oktatási intézmények vezetői vettek részt.

Szakképesítéssel könnyebb munkát találniForrás: Dreamstime

A tapasztalatok szerint e centrumok megbízható gazdasági egységként működnek, szakmai munkájuk nagymértékben függ vezetőiktől. A szakképzési centrum nem iskola, hanem az iskolák menedzsmentje, s ha ezt jól végzi, az iskolák is el tudják látni a feladatukat - mondta a helyettes államtitkár.

Megnőtt a hiányszakmák száma

Pölöskei Gáborné arról is beszélt, hogy 12-ről 20-ra emelkedett a hiányszakmák száma. Akik ezeket választják, 30-50 ezer forint közötti havi ösztöndíjat kaphatnak.

A közfoglalkoztatottak átképzésében 85 ezren, a digitális szakadék csökkentésére szervezett képzésekben 260 ezren vehetnek részt.

munkaerőpiacoktatásszakképesítésDebrecen